Daróczi Csaba interjú...

Daróczi Csaba 1992 óta foglalkozik természetfotózással. Soltvartkerten él, ahol képes hajnalhasadáskor kelni csak azért, hogy munka előtt elkészíthessen pár szép felvételt, legyen az fagyos tél vagy fülledt kánikula. Csabáról köztudott, hogy autodidakta módon sajátította el a tudását (és bizony milyen jól tette). Mára azonban nemcsak a természetfotóiról ismert (és azok elismeréseiről), hanem esküvőfotóiról is, amiken kellemesen érezni lehet a természetfotós hátteret.   Hogyan kezdtél foglalkozni a fotózással és mért pont a fotózással? Főiskolás koromban volt egy szobatársam, és neki volt egy fényképezőgépe, ami a 90-es évek elején komolyabbnak számító gép volt. Ő nagyon sokat fotózott. Nézegettem a képeit, tetszettek is, szerettem is volna, de nem volt rá keretem. Én akkor inkább sportoltam Testnevelési szakon (Daróczi Csaba szertornázott 10 évig – a szerk). Egyszer aztán mondta, hogy van egy természetfotó fotókiállítás Szegeden a művelődési házban, menjünk el és nézzük meg, biztos nagyon szép. Ráérek, hát menjünk el – mondtam. Végignéztem a képeket és annyira magával ragadott az egész, hogy úgy jöttem ki a teremből, hogy én eldöntöttem ezt fogom csinálni. Megnéztem, hogy ki volt a kiállító és felhívtam (Hencz Alajos a szerk.). Mondtam, hogy ki vagyok és hogy én ezzel akarok foglalkozni, mi ennek a menete? Mondta, hogy gyere el. Elmentem hozzá és ő elmutogatta, hogy mi kell a természetfotózáshoz a fényképező gépen kívül. Végül vettem egy gépet, és azóta ugyanolyan lendülettel fotózom. Hencz Alajossal nagyon sokat jártunk aztán együtt fotózni és nagyon jó barátok lettünk. Mindenfelé jártunk az országban, még Norvégiában is voltunk egy hónapot. Nagyon jól megvoltunk az öreggel. Hát így kezdődött!   Melyik volt az a pillanat, amikor eldöntötted, hogy te fotózással fogsz foglalkozni? Amikor kijöttem arról a természetfotó kiállításról. Ott úgy éreztem hogy azt nekem találták. Az elmúlt 25 évben meg sem fordult a fejemben, hogy én abba hagyjam és mást...

Brigitte Lacombe sztárjai...

Brigitte Lacombe háta mögött 40 éves pályafutás áll. Számtalan hollywoodi sztárról született képe, amely a forgatások alatt, lopva készültek, azokban a pillanatokban, amikor a legkevésbé sem számítottak rá az alanyok. Így egy kicsit a nézők is bepillanthatnak a filmforgatások rejtelmeibe, abba az ihletett pillanatba, amikor a színész a saját és az általa játszott egyéniség határán áll. Forás:...

Vancsó Zoltán filozofikus képei...

Elsősorban fekete-fehér fotográfiái által vált ismertté, de színes képeket is készít, amelyek határozott és átgondolt művészi koncepciót tükröznek. Sajátosan „vancsói” látásmód jellemzi: formailag egyszerű megoldásokkal él, képei mégis kimeríthetetlen világot teremtenek. A képalkotás szenvedélyét ő maga az általános iskolához vezeti vissza. Pályafutása eleinte inkább a filmkészítés terepén indult el: diákfilmesként jelentős sikereket ért el Valenciában, Mondavióban és Budapesten. Később azonban fotóriporterként dolgozott a 168 óránál, a zoom.hu internetes hírportál képszerkesztője, a fotórovat-vezetője volt. 2002 és 2012 között tanított a Szellemkép Szabadiskolában, 2009-től szabadfoglalkozású fotográfusként dolgozik, rendszeresen tart előadásokat több fotós iskolában, idén először saját fotóstábort szervezett Orfűn. Vancsó részt vett több szakmai szervezet munkájában: 1996–2006 Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója (FFS), 2004-től pedig a Young Photographers United (YPU); 2002-től a Magyar Fotóművészek Szövetségénél (MFSZ), ahol két éven keresztül az elnökség tagja volt. Vancsó céltudatossággal és igényességgel tárja műveit időről időre a közönség elé; 1995 és 2014 között 50 önálló, és több mint 20 csoportos kiállításon vett részt, többnyire magyar galériákban. 2002-től 2015-ig 14 önálló fotóalbuma jelent meg. Talán a filmművészethez való viszonya miatt köszönhetően, de nagy sikerrel „tört be” a magyar mozikba az „Álomvölgy – az üresség felfedezése” című egészestés fotófilmmel. Az ő nevéhez kötődik az első magyarországi 4K – Ultra HD mozis slideshow vetítés. Vancsó Zoltán weblap: http://www.zoltan.pictures/ és http://zoltan.pictures/fototabor-zazen/ Forrás és weblap: http://www.zoltan.pictures/ és http://zoltan.pictures/fototabor-zazen/ https://hu.wikipedia.org/ http://zoltan.pictures/fototabor...

Interjú Szalay Monával...

Szalay Mona után kutakodtam, amikor készültem erre az interjúra, de a töménytelen mennyiségű fotón túl, szinte semmi nem sikerült megtudnom róla. Majd a személyes találkozáskor kiderült az oka is, Mona egy végtelenül szerény ember, aki helyett inkább a fotói beszélnek! 2014 októberben több mint 600 ember előtt tartott előadást a fotózás témában, ami tovább erősítette ezt a képet: Mona a fotóin keresztül kommunikál. Mona! Érzelmes, hangulatos, romantikus, olyan csajos fotókat készítesz. Mitől tudsz ennyire más lenni mint pl. egy férfi kollégád?  Nőként jobban ráhangolódhatok, átérezhetem és tudom is a csajos dolgokat, de fogalmazhatok úgy is, hogy jobban tudom mitől döglik a légy 🙂  Alapvetően magam is romantikus vagyok, az átlagosnál talán érzékenyebb is. Nőként ezeket a csajos dolgokat, részleteket, érzéseket jobban meg tudom élni és megértetni a modelljeimmel. Mindemellett a vőlegényt is hájjal tudom kenegetni, ami férfi és férfi között elég furcsán venné ki magát. Ennek köszönhetően hamar egy hullámhosszra kerülünk mindhárman, melynek végeredményeként azokat a fotókat tudom nyújtani, ami miatt olyan sokan szeretnék, hogy én legyek a fotósuk a nagy napon​. A szüleim fiúnak terveztek, ​”​Miklósnak​”​ készültem​. E​z lehet az egyik oka annak, hogy a fiús dolgok ​is ​vonzanak annak ellenére, hogy nagyon is nőnek érzem magam, és így a fiús dolgokhoz is többet tudok hozzászólni, beszélgetni a vőlegénnyel mint egy pasi, ami feloldja őket fotózás közben.  Az első személyes találkozó során kiderült, hogy Te nem akarod eladni magad azzal, hogy jobb​nak-szebbnek stb. tűnj, csak egyszerűen önmagadat adtad. Ezért is szeretnek a megrendelőid? Ezt pontosan nem tudhatom, de azt gondolom igen és remélem is, hogy így van. Ha nem lennék önmagam már a személyes találkozáson és​ a fotózás során rögtön kiderülne, aminek következtében a fotók nem lehetnének olyanok, mint amilyenek. Egyébként sincs semmi okom arra, hogy más színben tüntessem fel magam, mint amilyen vagyok. Számomra fontos, hogy hiteles maradjak. Gyakran előfordul, hogy...

“Szeretem a szerelmes embereket megörökíteni, mert számukra ez sokkal több lesz, mint egy emlék a jelenből…” – Katona Tamás...

  Sok-sok évvel ezelőtt teljesen véletlenül botlottam Katona Tamás egyik esküvőfotójába, és rögtön elbűvölt a kifinomultsága, a különleges helyszín, ugyanis a kép egy sivatagban készült.  Nem mindennapi kis országunkban, hogy egy fotós nemzetközi szinten mozoghat, de neki sikerült. Ma az ő munkásságát mutatjuk be Neked! Katona Tamás már 6 évesen elhatározta, hogy fotóriporter lesz, ebben egy filmes kamera is a segítségére volt. Hamarosan már ő maga hívta elő a képeit, az analóg technológia iránti szenvedélye a mai napig tart. Talán éppen emiatt, a korán kezdődő szenvedély miatt képei ennyire őszinték és letisztultak. Legtöbb idejét jelenleg az esküvői fotók és az esküvői portrék készítése teszi ki. Fotóin érezni a professzionalizmust, a szakmai odaadást és a művészi látásmódot. Esküvő fotósként már bejárta a fél világot: Dubaitól kezdve, Olaszországon és a Kanári-szigeteken át egészen Amerikáig megannyi országban járt és mesés képeket készített. Mégis az esküvői fotózás nem az egyetlen profilja, több anyaga jelent már meg nagy nevű magazinokban mint pl. Shape, Elle, Cosmopolitan, Hot vagy akár az Fhm-ben. Igen sokoldalú művész, magánszemélyek mellett több cégnek is fotózott már, megrendelői voltak pl.: Rtl Group, Vodafone, Michelin, Hungaroring Zrt., Cango & Rinaldi és a Hello Kitty. Az Egyesült Államokban a 2011-es Dallas Filmfesztivál és Bella Sera rendezvény hivatalos fotósa. 2004-ben felkérték az athéni olimpián a magyar férfi vízi labda csapat fotózására, róluk készített portrésorozata később naptár formájában is megjelent. 2014-től a Szegedi Tudományegyetem Új Generációs Esküvő Fotográfus képzésének oktatója is! copyright: www.katonatamas.hu     Szeretnéd nyomon követni a munkásságát? Itt megteheted! Gyere el 2014. október 22-én a következő Ingyenes Fotóelőadásra ahol Katona Tamás a nemzetközi esküvőfotózás témában fog...

“Csak olyan témákat dolgoztam fel amelyek érdekeltek.” – interjú Urbán Tamás fotográfussal (+18)...

Urbán Ádám, akivel nemrégiben készítettünk interjút egy híres és tehetséges papával büszkélkedhet: Urbán Tamással. Szeretnénk most őt bemutatni! Ha jól tudom hangmérőnknek készült az egyetemi évek alatt, hogyan lett végül fotográfus, nem “bízott” a fülében? Pontosan: a zenei hallásom nagyon rossz , a tervező mérnöki munka pedig nem vonzott. A Színművészeti Főiskola operatőr szakával is megpróbálkozott. Mi volt fontosabb az álló kép vagy a mozgó? Mindkettő. Viszont ezek “rokon szakmák”. Sok fotósból lesz operatőr és vica-verza. Miért az állóképnél maradt meg végül? Rájöttem, hogy a filmezés team munka, a fotózás az exponálástól a képkidolgozásig (manuális fényképezésnél) egy ember munkája! Mindíg egyedül dolgoztam. Úgy érzem, így sokkal közelebb tudtam az embereket fotózni. A MUOSZ Újságíró Iskolájában tanulta meg az alapokat Kelet Éva és Féner Tamás keze alatt? Fotós iskolába nem jártam. Mert az én időmben nem is volt képzés, egyedül iparosokat képeztek esküvői, családi, gyermek fotózásra Mesterének Kotroczó Istvánt tekinti. Miért ő lett a mester? Őt ismertem meg először. Milyen egy mester és tanítványa viszony? 3-4 évig cipeltem a felszerelését, közben lestem el a mesterséget A szocializmus idején is felvállalta, hogy bemutassa a társadalmat. Miért volt ez ennyire fontos? Úgy éreztem, ezzel tudok hasznos munkát végezni. Nem félt, hogy ennek később következménye lesz? Soha nem féltem ettől, szándékom mindig tiszta volt. Számtalan sorozat áll a háta mögött, kíváncsi lennék, melyek azok a munkák, amik a legemlékezetesebbek maradtak? Mentők, Börtönök, Drogosok, Szexipar. A weboldalán szereplő önéletrajzából is kiderül, hogy milyen széles és változatos témákban készültek az anyagok: kábítószer fogyasztó fiataloktól, a halálos balesetek, börtönélet, javítóintézet, abortusz, mentősök munkában, stb. Milyen volt ezeknek az anyagoknak a fogadtatása? Volt amelyiket hivatalnokok betiltottak (Aszód), volt amelyiket csak zárt kiállításon mutathattam be (Drog), de általában előbb-utóbb be tudtam mutatni az anyagokat. Mik voltak azok az anyagok, amik lelkileg a legjobban...

“Annak örülök, ha mindenki megtalálja a képeimben a saját meséjét.” – interjú Bán Saroltával...

Nagy szerelem nálam a fotózás, de ami mindig is elvarázsolt, azok a fotómanipulációk voltak. Újra és újra megcsodáltam azon művészeket, akik nem csak kiváló technikai tudással, de hihetetlen kreativitással alkotják meg ezeket a képeket. Bán Sarolta pedig még közülük is kiemelkedik, hiszen kutyás képeivel jótékonysági célokat is támogat. Be kell hogy mutassam nektek!   Jól tudom, hogy Te ékszertervezőként kezdted a pályafutásodat? Ékszertervezőként végeztem és kvázi egy véletlen folytán kezdtem el a digitális fotómanipulációval foglalkozni, ami gyorsan hobbiból a szenvedélyemmé vált.   Mégis hogy kerültél ennyire távoli az eredeti szakmádtól és hogy kezdődött ez a szerelem a fotómanipulációk iránt? Mindig is nagyon szerettem rajzolni, először csak a képeimen próbáltam meg javítani a photoshoppal, de azután ez a játék nagyon megragadott és nagyon megszerettem, mert végtelen számú lehetőséget rejt magában. Szinte bármilyen izgalmas elképzelést meg tudok valósítani, olyan dolgokat és érzéseket tudok kifejezni, amiket más módon nem nagyon biztos, hogy tudnék.   A képeidben ami nagyon megfog, hogy különleges, varázslatos mesevilágot építesz. Minden egyes fotódnak saját története van, belecsöppenek egy filmbe, egy pillanatba és a kép szinte adja magát, hogy én meséljem, én álmodjam tovább ezt a történetet. Neked minden képhez megvan a saját sztorid? Annak örülök, ha mindenki megtalálja a képeimben a saját meséjét. Persze nekem mindegyikhez megvan a történetem, de nagyon jó, hogy különböző emberekben különböző gondolatokat indítanak el, sokszor én is csak ámulok, miket. 🙂   Amikor dolgozol egy képen, mindent előre eltervezel, még a mondanivalóját is vagy álmodod, költöd a fotót, amíg úgy nem érzed, hogy ez most megszületett? Legtöbbször csak elkezdek játszani a képelemekkel és úgy alakul ki a kép, ritkább esetben előbb megvan az ötlet és azt próbálom megvalósítani, de ilyenkor is mindig a kép alakítja magát, én egyszer csak érzem, hogy ez vagy az működik.   Hogy kell...

“Meg kell keresni a stílusunkat, és nem a trendeket majmolni…”- Interjú Szipál Péterrel...

Szipál Péter, a nagy múltú Szipál fényképész család kiemelkedő alakja. Idehaza kezdte pályafutását, majd Amerikában próbált szerencsét. Világot látott, mégis hazatért. A Szipál név miatt sokszor a portréfotós kategóriába sorolják, holott ő sok mindent pl. divatot, reklámot, glamourt, aktot is fotóz. Sokan tartanak szerencsésnek, hogy egy ilyen családba születhettél bele. Péter, valóban könnyű volt neked? Semmi sem konnyű, mert ami az, az nem éri meg a befektetett energiát. Rengeteg kellemtlenség ért a családom miatt, még a régi világban, de ez egy másik mese! Sok esetben nem azért értem el dolgokat, “mert”, hanem “annak ellenere”! Ami pedig a nepotizmust illeti, az egy itteni dolog, ahol pedig dolgoztam ott egy kicsit más is kellett…. Valóban számít, hogy kit ismerünk, és honnan jövünk, de ha nincs teljesítmény, akkor nagyon tiszavirág életű lesz a karrier. Édesapád és nagyapád is fotóművész volt, egyértelmű volt számodra, hogy követed ezt a szakmát? Egyáltalán nem volt az! Történész szerettem volna lenni, de akkor a továbbtanulas nem volt olyan könnyű, lásd család! Itt jön be a Sors, hogy kivárjam a következő felvételit, elmentem a Práterbe, de egy pár hónap után már nem is akartam mást csinálni…. Hol sajátítottad el a fotográfia alapjait: a nagypapád mellett? a Práter utcában? vagy máshol? A nagyapám mellett voltam tanuló, és a Práter utcába jártam iskolába. Atyámtól, meg mindenki mástol…. A tanulás az egy életfolyamat, ami a diplomával nem ér véget… Miért döntöttél úgy, hogy 1975-ben Amerikában próbálsz szerencsét? Egyszer Jesse Jamest megkérdéztek, hogy miért rabol bankot? “Mert ott van a pénz!” Hát nem a pénzért, hanem mert ott láttam, hogy szakmailag tovább tudok lépni, fejlődni és azt csinálni, amit itt sosem tudtam volna! Odakint rendkívül gazdag életet éltél. Sok munkád volt, nagy társaságba jártál, partiztál stb. Nem hiányzik ez most neked? “Nem az számít hogy mid van,...

“Nagyon fontosnak tartom a külföldi tapasztalatszerzést” – interjú Urbán Ádám fotográfussal...

Urbán Ádám nevével legelőször akkor találkoztam, amikor megnéztem a Példaképek fotósorozatát. Legendás magyar fotográfusokról készített képeket a saját közegükben, az egész sorozat egy tisztelgés a nagy “öregeink” előtt. A képek a Mai Manó Házban kiállításra is kerültek még 2012-ben. A képek rendkívül megfogtak, ezért utánanéztem Ádámnak, így kiderült hogy nem igaz, hogy nem ismerem, hiszen sok munkáját láttam már anélkül, hogy tudtam volna, ő fotózta ezeket. Ádám, alapítottál már újságot, nyertél Sajtófotót, voltál koncert- és divatfotós, rendszeresen dolgozol alkalmazott fotográfusként is. Ki vagy Te valójában? Sokoldalú reklámfotós és értékteremtő dokumentarista és portré-fotós. Mi a saját közeged, ahol jól érzed magad? A fényképezőgép mögött. A világot legszívesebben mindig a kis lyukon keresztül nézném. Miért kezdtél neki a példaképek sorozatnak? Honnan jött az ötlet? A képet és alkotóját közösen ábrázoló fotók ötlete két éve jött egy nagyszebeni festő portré készítése során. Valamivel utána kezdtem el hasonló képeket készíteni fotósokról is. Tervezed-e még a folytatását vagy mindenkit lefotóztál, aki neked fontos volt? Már elkeztem a folytatását, méghozzá külföldön élő magyar fotográfusokkal. A Példaképek sorozatod viszont nem az első olyan projekted volt, amivel kiemelkedőt alkottál. 2003-ban Faludy Györgyről és Fannyról készült képeidről évekig beszéltek és még Sajtófotó díjat is nyertél vele!  Milyen volt együtt dolgozni Faludy Györggyel? Egy életre szóló élettapasztalat! Talán ez volt életem legemlékezetesebb fél éve. Sokat tanultam tőle az élet értelméről és nagy dolgairól. Édesapád Urbán Tamás, fotóriporter. Neked mennyire jelentett ez előnyt vagy hátrányt? Szerintem így inkább nehezebb volt, mert így tudnak kihez viszonyítani és édesapám “magasra tette a lécet”. Édesapám barátaival való jó kapcsolatom viszont nagyon sokat segített a látásmódom kialakulásában. Rengeteg nagy cégnek dolgoztál és rengeteg ismert személy került a kamerád elé. Melyik munkádra vagy a legbüszkébb? Mindig az aktuális sorozataimmal “dicsekszem”! Idehaza egyre nagyobb trend, hogy a magyarok elvándorolnak külföldre. Te...

“…amit én csinálok az játék, kedvtelés.” – Interjú Schram András esküvő- és portréfotóssal...

Az esküvő fotósok világa mindig lenyűgözött és elvarázsolt. Fotográfusok, akik nyaranta szinte minden hétvégén terepen vannak, délelőttől egészen hajnalig fotóznak. Nem hibáznak, vakuk és lámpák nélkül, ellenfényben is megalkotják a tökéletes képeket. Azokat a fotókat, amik láttán a megrendelők újra elérzékenyülnek, amiket a családtagok a legszebb emlékek között őriznek és a lányok tudják, ők is ilyen fotókat szeretnének majd a saját esküvőjükön. Az esküvőfotós piacon szerencsére egyre több és több ilyen fotográfus van, de az, akit én legelőször megismertem és akinek a képei azonnal elvarázsoltak, nem más, mint a Kanadában élő Schram András. Ma vele beszélgetünk! Mióta foglalkozol fotózással? Hivatalosan 14 éve kezdtem ,  11 éve csak ezt csinálom, és ebből is élek.  Igazából 15 éves koromban kedveltem meg! Jelenleg Kanadában élsz és ha jól tudom itt kezdődött el a fotós pályafutásod is. Mesélnél erről röviden? Nem igazan akartam én soha komolyan foglalkozni a fotózással, azt hogy ez legyen a munkám, pláne hogy ebből éljek, nem terveztem. Amikor 1997-ben a menyasszonyom kijött dolgozni Pető Intézetes Konduktori végzettséggel, nagy szükség volt a munkájára. Ekkor én még csak látogatni jöttem ide évente, 2-szer 3-szor, ekkor a Delta légitársaságnál dolgoztam, ezért lehetőségem volt az utazásra. Viszont a távolság nem tett jót a kapcsolatunknak, így 1998-ban úgy döntöttem, hogy megpróbálok végleg kijönni és talán le is telepedni.1999-ben összeházasodtunk és megszületett az első lányunk, 2000-ben pedig Kanadai állampolgárok lettünk. Nekem nem volt könnyű, mivel feleségemmel ellentétben én csak alkalmi munkákból éltem és engem ez igen megviselt. Úgy éreztem újra kell kezdenem az életem, pedig otthon mindenem megvolt. Bontottam és festettem házat, voltam kidobó egy szállodában (pedig recepciósnak vettek fel éjszakára), pakoltam éjszaka virágokat (mind azért, hogy reggel felválthassam a feleségem, aki ment munkába és én vigyázzak a lányunkra). Dolgoztam utazási irodáknál, aztán fotóstúdiókban, végül saját magamnak. Ez egy igen...

“PéldaKÉPek” megalkotója: Urbán Ádám...

1976-ban született Budapesten, édesapja Urbán Tamás Balázs Béla-díjas fotóművész.  Ádám így mondhatni beleszületett a fotózásba. Záray Péter reklámfotós mellett dolgozott asszisztensként itt megismerkedhetett a reklámfotózás világával. Később a Fittness magazinnál helyezkedett el, majd 1995-ben barátaival közösen kiadták a Freee Magazint, melyet misszióként indítottak az elektronikus zenei műfaj tájékoztatásáért és népszerűsítéséért. Az újsággal való munkaközben a party fotókon kívül rengeteg divat anyagot is készített a magazinnak, divat képei a 96-os Sajtófotó kiállítás az Év Fotói című könyvében is szerepeltetek. 1998 óta alkalmazott fotográfusként dolgozik és több neves reklámügynökséggel együtt dolgozott olyan cégeknek mint: Björn Borg, Pepsi, Panasonic, K&H Bank,  Agip, RTL Klub, Rowenta, E-on, T-Mobile..stb. Komoly élettapasztalatra tett szert Faludy György mellett  aki mellett négy hónapot töltött és akinek feleségéről és magáról a költőről egy polgárpukkasztó sorozatot sikerült készítenie. 2012-től a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja. Sikerült bejutnia a Nagy Cirkusz Kulisszái mögé is ahol az igazi cirkuszi hangulatot sikerült megörökítenie. ” Íme néhány remek képe a teljesség igénye nélkül:   Képek: Urbanfoto Forrás: Wikipedia,...

“minden szabadidőmet fotózással töltöttem” – interjú Hasenfratz Orával...

2009-ben ismertem meg Orsit, akkor együtt tanultunk még portréfotózást Szipál Martintól. Orsi azóta körbeutazta a világot, New York-ban címlapfotója jelent meg, és lassan fotográfus diplomát szerez a Budapesti Kommunikációs Főiskolán.     Hogy kerültél kapcsolatba a fotográfiával? 2008-ban egy törökországi körút alkalmával a fényképezőgép hiánya ébresztett rá arra, hogy milyen fontos is birtokolni a látványt. Ott kezdtem el képekben látni és kamera nélkül komponálni. Szerencsémre azon az úton Öveges László építész és fotográfus is részt vett, ő vezetett be a fényképezés világába.     Mikor érezted úgy, hogy neked ezzel komolyabban kellene foglalkoznod? 2009-ben már minden szabadidőmet fotózással töltöttem. Akkor még gazdaságinformatikát tanultam a Közgázon, majd Hollandiában végeztem el a mesterképzést Information Management szakon. Ott fogalmazódott meg bennem, hogy komolyan szeretnék foglalkozni a fotózással, így beadtam a felvételi jelentkezésemet a BKF fotográfia szakára.     Mi volt a célod azzal, hogy jelentkeztél ide? Addig nagyrészt portrékat készítettem és szép embereket szépnek fotóztam, így leginkább esztétikai értéke volt a képeimnek. Éreztem, hogy szükségem van külső segítségre, hogy ebből kimozdulhassak, tovább tudjak lépni. Egy olyan komplex képzésre vágytam, ahol nem csak a technikai oldalát tanítják a fényképezésnek, hanem az alkotói gondolkodásmódot is.     Mikor kezdett a divatfotózás érdekelni? 2011 novemberében a harmadik félév alatt – nagyjából a divatfotó kurzussal egyidőben – egy Angliában élő ismerősöm – Indira – Budapestre jött rengeteg dizájner ruhával és kiegészítővel, és megkért, hogy készítsek róla képeket. Először megijedtem a feladattól, de ő nagyon hitt bennem és kedvesen bíztatott. Majd magam is meglepődtem azon, hogy mennyire élveztem fotózást. Végül ezekből a képekből néhány kiválasztásra is került a főiskola bemutatkozó kiállításához, a Mai Manó Házban (Elsők című fotókiállítás, amit a Budapesti Kommunikációs Főiskola első fotográfus évfolyama számára szerveztek – szerk.). Innentől már tudatosan közeledtem a divatfotózás felé, és kezdtem el kialakítani a...

“megpróbáltam az előttem látható valóságot szürreális változatba átfordítani.” – Interjú Matyasi Gábor kreatív tárgyfotóssal...

Matyasi Gábor nevével legelőszőr Stalter György fotóiskolájában találkoztam. A neve akkor még nem mondott túl sokat nekem, de a képei annál inkább: csupa izgalmas fotómanipuláció. Legalább is elsőre úgy nézett ki minden képe, mintha kemény Photoshop kezelésen esett volna át. Döbbenten néztem az alkotásait. Hogy lehet ilyen különleges dolgokat létrehozni, majd gyorsan kiderült, hogy amit mi szoftveres trükknek hittünk, az a valóság. Matyasi Gábor ugyanis a képeit nem utómunkával teszi egyedivé, hanem már eleve így kerülnek a gépe elé a fotózásra váró tárgyak: kifúrt üvegpohár, valódi pitypangok a befőttesüvegben, villanykörtéből kimászó élő hernyó, stb. Hogy lehet ez? Az ember nézi a fotókat és nem hisz a szemének. Pedig minden trükk valóságos. Elképzeltem Gábort, ahogy otthon dolgozik, valódi MacGaywer eszköztárral és módszerekkel. Mi mással teheti? Ezt szeretném most megtudni tőle: Gábor, gondolom sokan kérdezik, honnan jött az ötlet, hogy ilyen különleges és kreatív tárgyfotókat készíts? Elég későn kezdtem el fotózni, akkor már évek óta kórházban és a rendelőmben dolgoztam párhuzamosan (Dr. Matyasi Gábor fogszakorvos, szájsebész), így rendszerint meglehetősen későn érkeztem haza a munkából. Előtérbe kerültek tehát az éjjel (is) űzhető fotós műfajok. Az asztro- és a party fotózás egyike sem az én zsánerem, végül maradt az otthon, akár egy kis fürdőszobában űzhető tárgyfotózás. Már az első képeimen is a lehetőleg teljesen egyedi, szokatlan képi világra törekedtem, valami olyasmire, amit eddig még más nem láthatott, s így nem is fotózhatott. Mivel ehhez csak teljesen hétköznapi tárgyak álltak a rendelkezésemre, így ehhez a tárgyakat kellett manipulálnom, szokatlanná alakítanom, meglepő kontextusba hoznom őket. Miért az aprólékos kézzel történő előkészítésre összpontosítasz, miért nem utómunkával akarod ezeket megoldani? Kezdetben sem a fotózáshoz, sem az utómunkához nem értettem. A fogorvosi szakmámból adódóan azonban volt a kezemben egy olyan precíziós műszerpark, amivel fémet, üveget, műanyagot … szinte mindent nagyon pontosan meg lehet...

“A festészet eszköze az ecset, a fotográfiáé a fényképezőgép” – interjú Benkő Sándor divat- és reklámfotográfussal...

  Benkő Sándort valaki személyes ajánlása révén ismertem meg. A FotosWorkshophoz kerestem egy profi tanárt, aki a diákokkal megismerteti a professzionális fotóműterem eszközeit, a divat- és a modell világításokat. Munkáit már jól ismertem, nem egyszer, nem kétszer köszöntek vissza óriásplakáton, magazinokban, és be kell valljam, akkor még a torkomban dobogott a szívem, amikor legelőször megkerestem. Munkáit látva egy nagyon határozott, talán kicsit nagyképű embert képzeltem el, aki ül a profin felszerelt műtermében és nem áll szóba akárkivel. Az izgalmam szerencsére alaptalan volt, mert egy rendkívül barátságos, közvetlen emberrel hozott össze az élet, akiből még a szakmai alázat sem hiányzott. Az Artfoto stúdióba belépve az első dolog, amit nem lehet nem észrevenni, az a több száz igazolvány és Polaroid fotó, ami az üzenő-falon kap helyet. Itt csupa olyan ember szerepel, aki betért már Benkő Sándorék műtermébe és emlékezetes pillanatokat okozott az alkotónak is. Színészek, politikusok, sportolók, üzletemberek és civil személyek mind helyet kapnak itt. Dobó Katát például az elsők között szúrom ki, de olyan “gyerekképű” még a fotón, ami miatt meg is kérdezem, hogy ez mikor készült? Sanyi pedig meséli, hogy Katát a legelsők között fotózta, egy modellverseny után közvetlenül, talán 1995-ben, és azután újra és újra fotózta őt magazinokba, katalógusokba. Leülünk és beszélgetünk, szakmáról, emberekről, a világról. Ha jól tudom, Te képzőművésznek tanultál, mégis, hogy lett belőled fotográfus? A kettőt nem látom ellentmondásnak, inkább jó kiegészítésnek. Mert a fényképezőgépre is lehet úgy tekinteni, mint művész kezében az ecsetre. A kérdés csak az, hogy ki milyen szándékkal tartja azt a kezében. A festészet eszköze az ecset, a fotográfiáé a fényképezőgép, ettől mind a kettőt lehet művészi szinten űzni. Ez már egyéniség és tehetség kérdése. Aki már hallotta nevem, ismeri munkáimat, az többnyire divat- és alkalmazott fotográfusként tájol be, nevemet esetleg az Artfoto -val köti össze,...