Bazi nagy Fotós Vacsi! – ételfotózás és vacsi jún02

Bazi nagy Fotós Vacsi! – ételfotózás és vacsi...

ÚJDONSÁG! Egy új és különleges fotós találkozóval készülünk, amiben két szenvedélyt is ötvözünk: a fotózást és a lakáséttermet! Gyere el egy jó hangulatú vacsorára, ahol nem csak a kiváló ízeket élvezheted, hanem hódolhatsz is fotózás iránti szenvedélyednek! Mivel imádjuk a fotózást és odavagyunk a lakáséttermekért, mi mást tettünk, mint ötvöztük ezt a két dolgot: 2 az 1-ben! Nem egy hagyományos workshopról vagy találkozóról van itt szó, hanem egy kulináris élményről, ízek, színek és gyönyörű képek, mindez egy jó társaságban! A program két részből áll és ha igényled, külön-külön is igénybe veheted: 1. a nap első felében egy étel-, lifstyle fotózáson vehetsz rész, önálló kreatív munkában, 2. míg a nap második felében pedig egy jó hangulatú fotós vacsorán. A nap főszakácsi Lukács Tibor lesz, aki mellett nem csak tipikus étel, de manapság már nagyon divatos “életmód” képeket is készíthetsz. Lehetőséged van már az előkészülétektől fotózni, így egy teljes étel és életmód fotósorozatot kapsz a nap végére lezárva egy igazi nyári teraszos parti vacsorával! A program kezdete 14 óra, amikor is a séfünk nekiáll a menü elkészítésének. Friss, illatos,  alapanyagokat, a pultra kerüléstől, a feldolgozáson át egészen a finom vacsora elkészültéig követjük végig. Egy-egy ételt pedig frissen a tányérra rakva ételfotózásra is felkészítjük. Mintha csak egy szakácskönyvbe készülnének az anyagok, lásd bármelyik új szakácskönyvet vagy akár Jame Olivér legújabb könyvét! A nap lényege tehát, hogy együtt legyünk kreatívak és fedezzünk fel új dolgokat, de ami a legfontosabb, mindeközben érezzük jól magunkat! Amire garantáltan számíthatsz: Ha a nap elejétől becsatlakozol, rengeteget fogsz fotózni, kísérletezni és tanulni egy jó hangulatú csapatban! Ha csak nap végén csatlakoznál be a vacsorára, akkor pedig egy jó fotós társaságban tölthetsz el egy kellemes vacsorát, finom italok társaságában. Ez a találkozó egy kulináris kaland nem csak fotósoknak vagy fotózás iránt érdeklődőknek, de szeretettel várunk...

Hogyan fotózzunk kávét? aug02

Hogyan fotózzunk kávét?...

Gevon Servo a The Phoblographer.com bloggere elkészített egy összeállítást arról, hogyan érdemes kávét fotózni, úgy mint a profik. Most ezt hoztuk el nektek: k. Kutatás Amikor kávét fotózol, fontos ismerni a termék tulajdonságait. Amikor egy  Cafe Romano-ról  (hagyományos espresso egy csepp facsart citromlével vagy citromhéjjal) vagy egy Espresso Con Panna-ról ( espresso habbal a tetején) kérnek képet, akkor illik tudni, hogy melyik micsoda. Arra is jó, hogy legyen elképzelésed arról, hogy miről is beszél az ügyfél. Ez segít nekik dönteni arról, hogy te vagy-e az a fotós, akit keresnek. A legjobb forrás az internet. Flickr, BlackBook, Google, de még a coffee-photography.com is segít, hogy információkat és referenciaképeket szerezz. A jó kávé Az első és legfontosabb dolog, amit figyelembe kell venni kávéfotózásnál, az a termék minősége és frissessége. A frissen pörkölt és gondosan lezárt kávészemek megőrzik olajos csillogásukat. Nevezetesen ez az, ami javarészt a kávé ízét tartalmazza.  Másfelől, fotózási szempontból tekintve, remekül néznek ki így a kávészemek. Amikor espresso-ról készítünk képeket, ez az  olaj, ami képzi a „crema”-t vagy is a világosbarna habot a kávé tetején. Ez egy remek kontraszt pont. Ha nincs kéznél frissen pörkölt kávé, feláldozhatsz némi kávébabot a cél érdekében. Helyezd a szemeket egy zacskóba, fújj bele egy kis olajt. Óvatosan forgasd meg, amíg a kávészemeket be nem vonja az anyag és nem kapnak egy kis fényes csillogást. Azt javaslom, ezeket a kávészemeket már ne használd másra. Kávéscsészék Ha főzött kávéról készítesz képeket, bizonyosodj meg arról, hogy teljesen tiszták a csészék, vagy művészien koszosak ( mint azok a csészék, amiket használtam). Nem számít, hogy f/1.8 -t használsz 50mm-el, vagy f/8-t Sigma 70-300 DG-vel makro módban. Amikor kávét fotózol, tartsd szem előtt a színeket. Nem a csészéről készítesz képet, hanem a kávéról. Ha feketekávéval dolgozol, használj fehér, vagy világos színű csészét a kontraszt...

Stekovics János: A Lukács ikrek...

Stekovics János Németországban élő magyar fotográfus az 1980-as években készítette a Die Zwillinge Lukács(A Lukács ikrek, a szerk.:) című sorozatot a Pusztán élő gazdálkodó ikerpárról. Amikor a sorozat készült a Lukács ikrek 63 évesek voltak, István és János az egész életüket a Pusztán élték le a legközelebbi autó út 5 kilométerre volt tőlük, majdnem elérhetetlenek voltak. Békésen élték az életüket gondozták az állataikat, nem volt náluk villany, de nem is volt rá szükségük. Képek: Stekovics János Értesülj legújabb bejegyzéseinkről, kövess minket facebookon...

Szívmelengető kutyaportrék Júl20

Szívmelengető kutyaportrék...

A 19 éves lengyel fotográfus Alicja Zmyslowska, szívmelengető és élettel teli képeket készít kutyákról. Alicja kiskorában kapott egy macskát, de világ életében kutyára vágyott, ami 2006-ban teljesült is.  Az első képeit a saját kutyájáról Kiaráról készítette.  Miután megkapta az első tükörreflexes gépét, tovább fotózta Kiarát, majd barátai kutyái következtek.  Sok fajta stílust kipróbált, de talán a természetben készült kutyaportréi a legimádnivalóbbak! De lássuk is a képeket: Képek: alicjamyslowska.pl Értesülj legújabb bejegyzéseinkről, kövess minket a facebookon is!...

A lengyel hegyfotós csodálatos képei jún30

A lengyel hegyfotós csodálatos képei...

Karol Nienartowicz lengyel fotográfus, akinek a szenvedélye a túrázás és a hegyek fotózása. 2003 óta túrázik, élete első hegyi túrájára édesanyja vitte el. A lenyűgöző látvány arra ösztönözte, hogy megörökítse azt és megossza másokkal. Innentől kezdve minden kirándulásra magával vitte a gépét is, így egyszerre két szenvedélyt ötvözhetett. Évente több napot eltölt túrázással így több mint 1000 mérföld van a háta mögött. Európa szerte több mint 20 országban járt és örökítette meg a hegységeket. De Karol legnagyobb szenvedélye Európa legmagasabb hegyének: az Alpok felfedezése és fotózása. Az útjai során a maga által felállított sátorban alszik és kifejezetten ügyel arra, hogy a kedvelt helyeket elkerülje, szeret felfedezni, és az sem zavarja, hogy egy-egy éjszakát egyedül kell töltenie a cudar időben, erős szél mellett a tengerszint felett 4000 méterrel.   Képek: Karol Nienartowicz Értesülj legújabb bejegyzéseinkről, kövess minket a facebookon...

Emberek az egyenruhák mögött jún22

Emberek az egyenruhák mögött...

Akár derék hősöknek, vagy bakancsos gengsztereknek gondolod a katonákat, néhányunk valóban szán egy kis időt arra, hogy észrevegye az embert az impozáns egyenruha mögött. Devin Mitchell fotográfus azonban kreált egy megható képsorozatot, “The Veteran Art Project” (a veterán művész projekt, a szerk.:) címmel, ami azt vizsgálja, hogy mi és ki rejtőzik az uniformisok mögött. Photoshop segítségével Mitchell olyan képeket kreált egyenruhás szolgálatot teljesítő férfiakról és nőkről, akiknek a tükörképeik felfedik, hogy kicsodák valójában-és fordítva. ” A haderő beleegyezett abba, hogy a művészetemet használva kifejezhessék, mennyire úgy érzik, hogy többen kettős életet élnek, mialatt a seregben szolgálnak.” mondta Mitchell a Mic.-nek. ” Az emberek, akik sohasem szolgáltak, egyre többen érdeklődnek, hogy többet tudjanak meg arról, mi is okozza ezt az érzést a veteránokban.” “Az a kép, ami a legjobban beszél hozzám, Joshua Zitting-et és férjét, Patrick Lehmann-t ábrázolja. ” Mondta Mitchell, aki szintén nyíltan vállalja másságát. ” Arra emlékeztet, hogy ez a férfi szolgálhat, ezzel egy időben amerikai hazafiként élvezheti az alkotmányos jogait, miközben hozzá hasonló férfiak és nők nem tehetik meg ugyanezt. Képek: Devin Mitchell Forrás: BoredPanda Értesülj legújabb bejegyzéseinkről, kövess minket...

Gyönyörű tájképek a vándorlásról… jún19

Gyönyörű tájképek a vándorlásról…...

  Elizabeth Gadd egy 21 éves autodidakta fotográfus, Vancouverből.  Festői környezetben nevelkedve, hegyekkel, erdőkkel és mezőkkel körbevéve, természetes, hogy mindene a sétálás és felfedezés. Végül elkezdte magával vinni a kameráját a felfedezőutakra. Néha a két kutyája is vele tartott. Azt írja, az a célja, hogy ” bemutassa az emberi kapcsolatot a természettel, egy pozitív, békés módon.” Ezért a legtöbb képe saját magát ábrázolja, ahogyan talált egy nyugodt helyet vándorlásai közben. Képek: Elizabeth Gadd Értesülj a legújabb cikkeinkről, kövess minket a facebookon...

Kreatív fotómanipulációk – egy bögrényi város jún14

Kreatív fotómanipulációk – egy bögrényi város...

“A Place To Go, Please” (Egy helyre, legyen szíves. – a szerk.) nevű projekt vizuálisan bemutatja a kapcsolatot különböző ital kultúrák és hozzájuk tartozó személyiségek között, kreatív szerkesztői fotózással és bonyolult képszerkesztő technikákon keresztül. Párizst egy rúzsfoltos boros pohár idézi fel, egy álmos randevú estéjén a francia fővárosban, mialatt London a tipikus délutáni tea előtt tiszteleg, élvezve a könnyű olvasnivalót és a vajas teasüteményt. A képeket Jason McGoarty készítette, a projekt kurátora Karen McDermott.   Képek: Jason Mcgoarty Forrás: BoredPanda Értesülj a legújabb cikkeinkről első kézből: kövess minket facebookon...

Egy csendes nap Csodaországban jún13

Egy csendes nap Csodaországban...

A londoni fotográfus Nikita Gill egy meseszerű fotósorozatot készített mely a „One quiet day in Wonderland” (Egy csendes nap Csodaországban, a szerk.:) címet kapta. A fotómanipulációk végtelen nyugalmat és meghittséget árasztanak magukból és az utómunkának köszönhetően gyönyörű színvilág tárul elénk, mintha tényleg Csodaországban járnánk! Képek: Nikita Gill Nézz körül még több érdekes cikkért:...

Berlin (+18) máj22

Berlin (+18)

Erwin Olaf holland fotográfus meghatározó alakja az európai fotográfus világnak egészen a 80-as évek végétől. Olaf egy olyan művész, akit nem lehet beskatulyázni egy téma mögé, pompás divatkampányokat tudhat a háta mögött, de rengeteg megdöbbentő sorozatot is készített már. A “Berlin” névre keresztelt sorozata is ilyen, mely igazán különleges már-már groteszk módon ábrázolja a német fővárost. De lássuk is Olaf Berlinét: Képek: Erwin Olaf Értesülj legújabb bejegyzéseinkről, kövess minket facebookon...

Erwin Olaf világa máj20

Erwin Olaf világa

Erwin Olaf holland fotográfus meghatározó alakja az európai fotográfus világnak egészen a 80-as évek végétől. Olaf egy olyan művész, akit nem lehet beskatulyázni egy téma mögé, pompás divatkampányokat tudhat a háta mögött olyan divatházaknak, mint a Louis Vuitton vagy a Bottega Venetta, de szintén az ő nevéhez fűződik a kissé morbid „Royal Blood” című sorozat is. Abban megállapodhatunk, hogy az emberábrázolás áll hozzá a legközelebb és ennek számtalan különleges formáját kipróbálta már. New Yorkban, februárban ismét kiállítása nyílt meg a válogatott képeiből, most erről hoztunk Nektek egy összeállítást: Képek: Erwin Olaf Értesülj legújabb bejegyzéseinkről, kövess minket Facebookon...

Szürreális kompozíciók máj15

Szürreális kompozíciók...

Különleges fekete-fehér fotómanipulációkkal készültünk mára, melyeket a lengyel művész Dariusz Klimczak készített. Klimczak íróként és festőként is dolgozott korábban, de 25 éve szenvedélye a fotográfia, ami az utóbbi években egyre meghatározóbb szerepet tölt be az életében, elsősorban fekete-fehér képeket készít, de nem veti meg a színek használatát sem. Fotómanipulációi készítésekor kifejezetten törekedik arra, hogy különleges hangulatot alkosson, megdöbbentse vagy éppen megnevettesse a közönséget. Képek: KWADRART – Dariusz Klimczak Értesülj legújabb bejegyzéseinkről, kövess minket Facebookon...

Egy vidám édesapa mesés fotómanipulációi ápr30

Egy vidám édesapa mesés fotómanipulációi...

Caras Ionut, Romániában élő fotográfus, akinek van egy Ioana nevű kislánya, Ionut bevallása szerint szereti az életét, a családját és imád utazni. Bármerre jár, igyekszik valami vicceset kipróbálni, ha arról van, szó szeret akár táncra perdülni az utcán. Bevallása szerint sosem volt problémája önmaga kifejezésével a nyilvánosság előtt, ez a közvetlenség a képein is látszik. A fotózással és a digitális művészettel, 10 évvel ezelőtt ismerkedett meg először. Hamar szenvedélyévé vált, hiszen a fotózás egy eszköz arra, hogy lásd, amit mások nem látnak, különleges pillanatokat csípj el és az érzelmeket egy életre megörökítheted. Caras maga is rengeteg különböző forrásból merít inspirációt képei alkotásához, és a Photoshoppal szeret teljesen új értelmet adni a képeinek. Képek: Caras Ionut Értesülj a legújabb bejegyzéseinkről, kövess minket a facebookon...

Interjú Szalay Monával...

Szalay Mona után kutakodtam, amikor készültem erre az interjúra, de a töménytelen mennyiségű fotón túl, szinte semmi nem sikerült megtudnom róla. Majd a személyes találkozáskor kiderült az oka is, Mona egy végtelenül szerény ember, aki helyett inkább a fotói beszélnek! 2014 októberben több mint 600 ember előtt tartott előadást a fotózás témában, ami tovább erősítette ezt a képet: Mona a fotóin keresztül kommunikál. Mona! Érzelmes, hangulatos, romantikus, olyan csajos fotókat készítesz. Mitől tudsz ennyire más lenni mint pl. egy férfi kollégád?  Nőként jobban ráhangolódhatok, átérezhetem és tudom is a csajos dolgokat, de fogalmazhatok úgy is, hogy jobban tudom mitől döglik a légy 🙂  Alapvetően magam is romantikus vagyok, az átlagosnál talán érzékenyebb is. Nőként ezeket a csajos dolgokat, részleteket, érzéseket jobban meg tudom élni és megértetni a modelljeimmel. Mindemellett a vőlegényt is hájjal tudom kenegetni, ami férfi és férfi között elég furcsán venné ki magát. Ennek köszönhetően hamar egy hullámhosszra kerülünk mindhárman, melynek végeredményeként azokat a fotókat tudom nyújtani, ami miatt olyan sokan szeretnék, hogy én legyek a fotósuk a nagy napon​. A szüleim fiúnak terveztek, ​”​Miklósnak​”​ készültem​. E​z lehet az egyik oka annak, hogy a fiús dolgok ​is ​vonzanak annak ellenére, hogy nagyon is nőnek érzem magam, és így a fiús dolgokhoz is többet tudok hozzászólni, beszélgetni a vőlegénnyel mint egy pasi, ami feloldja őket fotózás közben.  Az első személyes találkozó során kiderült, hogy Te nem akarod eladni magad azzal, hogy jobb​nak-szebbnek stb. tűnj, csak egyszerűen önmagadat adtad. Ezért is szeretnek a megrendelőid? Ezt pontosan nem tudhatom, de azt gondolom igen és remélem is, hogy így van. Ha nem lennék önmagam már a személyes találkozáson és​ a fotózás során rögtön kiderülne, aminek következtében a fotók nem lehetnének olyanok, mint amilyenek. Egyébként sincs semmi okom arra, hogy más színben tüntessem fel magam, mint amilyen vagyok. Számomra fontos, hogy hiteles maradjak. Gyakran előfordul, hogy...

Ételfotó kontrasztok a gazdagok és éhezők fogásairól ápr10

Ételfotó kontrasztok a gazdagok és éhezők fogásairól...

A “Power Hungry” Henry Hargreaves fotógráfus és Caitlin Levin ételstylist figyelemfelkeltő sorozata, ami megvizsgálja a különbséget az ételek között, ami a gazdag és szegény családok asztalaira került a történelem során világszerte. Minden egyes képen, az asztal egyik oldala olyan fenséges lakomával van terítve, amit a tipikusan felső körökben élő családok engedhettek meg maguknak (vagy uralkodó körök), beleértve a pompás desszerteket is, mint például macaron, ementáli sajt, kövér húsok és bor. Ezzel éles ellentétben az asztal másik oldala megmutatja az ételek szűkösségét, és a tápláló lehetőségek hiányát, ami a szegény, elnyomott társadalmi rétegnek maradt, mint például víz és kenyér, esetleg némi gabonafélékből készült étel.   Hargreaves és Levin rámutatnak arra, hogy az egyenlőtlenség milyen furcsa ellentmondásokhoz vezetett a különböző országokban, ahol a társadalom elit tagjai milyen bőségesen fogyasztanak és pocsékolják az ételt, miközben tömegeknek olyan problémákkal kell szembenézniük, mint az éhínség, éhezés, és elhízás, amit a kiegyensúlyozatlan, szegényes étrend okozott. “A kiállítás azokkal az ételekkel kezd, amit a diktátorok fogyasztottak. Gyorsan fejlődik a törekvésünk, ahogyan látjuk az éles hasonlóságot múlt és jelen között. Ez teljesen világossá teszi, hogyan használták az önkényuralmi rendszerek fegyverként az ételt a történelem során, szisztematikusan elnyomva, tompítva és halálos éhezésbe taszítva az embereket.” mondta Hargreaves. “Azt szeretnénk, hogy az emberek szó szerint leüljenek és nézzék át az asztalokat, hogy észrevehessék a kirívó eltérést azok között, akiknek van és akiknek nincs semmijük.” Hargreaves és Levin tudja, hogy a sorozat nem kínál megoldást erre a problémára, és nem is az a céljuk vele. Azt akarják, hogy az emberek szembesüljenek a problémával. Képek: Henry Hargreaves, Caitlin Levin Forrás: Mymodernmet Értesülj első kézből a legújabb cikkeinkről, kövess minket facebookon...

Szuperhősök XVI. századi köntösben ápr06

Szuperhősök XVI. századi köntösben...

  A francia fotós, Sacha Goldberger létrehozott egy olyan merész sorozatot, ami tökéletesen kifejezi a kedvenc szuperhőseink és gonosztevőink időtlenségét, mindezt XVI. századi flamand modellek köntösébe bújtatva őket. Az egyik legszembetűnőbb dolog a ” Super Flamands” fotósorozatban, a briliáns ötleten kívül, a tény, hogy nem Photoshoppal készültek a képek. Ezek a szuperhős jelmezek, amelyek hűek maradtak a történelmi korszakhoz és a hősökhöz egyaránt, mind igaziak és igazi hős-hasonmás modellek viselik őket. Goldberger fotóit elnézve, igen nagy fába vágta a fejszéjét. Olvassatok tovább Goldberg válaszaiért a munkájával kapcsolatban, amit a BoredPanda kérdéseire adott. ” Mindig is nagyon szerettem a szuperhősöket, és magam is olyan házban nevelkedtem, ami tele volt flamand festményekkel.” ” Próbálom mindig a saját szempontomat átadni. Megpróbálok történetet mesélni. Ezzel a sorozattal, több dologról is beszélek, mint például az európai romantika, moralitás, sebezhetőség…” ” Az elmúlt öt évben együtt dolgoztam a nagymamámmal a szuperhősökön. Három évvel ezelőtt készítettem el a flamand festmény sorozatot. A Super Flemish 5 évnyi munkának a befejezése.” Goldberg szerint sok-sok egyedi kihívás volt ebben a projektben: “Hogyan lehet megtalálni a tökéletes szuperhős-hasonmást? Honnan szerzünk állatokat? Hogyan lesznek a ruhák korhűek?” Megjegyezte, hogy azért ez a sorozat nem csak az ő érdeme, csapatmunka volt.  “Én csak a fotós vagyok. A csapatom minden tagja profi és értékes. Köszönet jár nekik.” Képek: Sacha Goldberger Forrás: BoredPanda Értesülj a legújabb bejegyzéseinkről első kézből:ITT !...

Híres portrék újragondolva John Malkovich-al...

A világhírű fotós Sandro Miller sokszor dolgozott már együtt Hollywood egyik legsikeresebb színészével, John Malkovich-al, de amikor Miller tisztelegni szeretett volna azok előtt a művészek előtt, akik inspirálták őt és vezették az útján, valami egészen nagyot akart alkotni. Szóval Malkovich-al, mint kiváló unisex modellel, híres fotósok portréinak mintáira megalkották a “Malkovich, Malkovich, Malkovich: Homage to photographic masters.” (Malkovich, Malkovich, Malkovich: Hódolat a fotográfia mestereinek. a szerk.) névre hallgató fotósorozatot. A sorozat középpontba helyezi Miller kivételes képeit és Malkovich páratlan színészi tehetségét. Miller minden egyes portrét pontosan beállított, míg Malkovich annyira tökéletesen leutánozta a portrék alanyainak érzelmeit és kifejezéseit, hogy szinte megkülönböztethetetlenek lettek a portrék korra vagy nemre való tekintet nélkül. És mindez Photoshop nélkül történt.         Képek: Sandro Miller Nézz meg még több különleges fotósorozatot: ITT!...

Féner Tamás fekete-fehér képei Már30

Féner Tamás fekete-fehér képei...

Féner Tamás Kossuth-díjas fotóművész, egyetemi előadó, a magyar valóságelvű fotográfia és a fotózsurnalisztika élő klasszikusa. 1957 és 1986 között a Film, Színház, Muzsika hetilap fotóriporter-gyakornoka, majd művészeti szerkesztője volt; 1986-tól 1990-ig a Képes 7 főszerkesztő helyetteseként, 1991-től 1993-ig a Népszava, 1993–1994-ben a Griff, illetve a Vasárnap képszerkesztőjeként dolgozott. 1994 után szellemi szabadfoglalkozású, majd 1997 és 2002 között a Népszabadság Magazin képszerkesztője. 2003 óta az MTI munkatársa. 25 éven át szerkesztette a Fotóművészet folyóiratot. Tanított a MÚOSZ és a Népszabadság újságírói iskolájában, az ELTE-n, a Kaposvári Egyetemen és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. A 2000-es évek közepén a börtönöket járta, és fotózta a fogva tartás körülményeit. Az új sorozatában a letisztult nosztalgiát eleveníti fel különleges fotóin:   Forrás: Origo Nézz meg még több érdekes cikket:...

Kísérteties portrék Már25

Kísérteties portrék...

Mariell Amélie a Londonban élő kortárs és enteriőr fotográfus 2006 óta készít minden évben kísérteties, már-már túlvilági portrésorozatot. Mariell vidéken nőtt fel, ahova gyakran visszajár inspirálódni. Gondoltatok már önmagatok ábrázolására ördögűzés közben vagy esetleg autóbalesetet szenvedve? Nos Mariell ilyen helyzeteket is bele álmodott a saját önarckép sorozatába. Itt láthatjátok a különleges fotókat: Mit szólsz a sorozathoz? Oszd meg velünk is a véleményed:...

Szürreális Világ Tilda Swintonnal Már17

Szürreális Világ Tilda Swintonnal...

A világhírű divatfotós Tim Walker, aki leginkább meseszerű fotósorozatairól híres, most Tilda Swinton szereplésével készített egy szürreális divatanyagot. Az Oscar-díjas színésznőről készült sorozat a W Magazine-ban jelent meg és a „The Surreal World” (a szürreális világ, a szerk.:) címet kapta. Lássuk is a képeket: Forrás: WMagazine Nézd meg a többi különleges fotósorozatokról szóló bejegyzésünket...

Tippek csokoládé fotózáshoz Már09

Tippek csokoládé fotózáshoz...

Melissa Hartfiel fotós meglátogatta a  Cocoa Nymph Chocolates and Confections-t, és betekintést nyert a színfalak mögé Rachel Sawatsky-val, a hely tulajdonosával és vezető csokoládémesterével.  Az ő beszámolóját hoztuk ma el nektek a csokoládéfotózásról: Tippek csokoládé fotózásához: Már sok ételt fotóztam, de a legnehezebbnek a csokoládé bizonyult. Mégpedig az alábbiak miatt: -Nehéz jól elrendezni. Főleg a sötét csokoládékat -Könnyen sérülnek -A táblás csoki gyakran túl vékony, semmilyen dimenziója nincs.   Igazából rengeteg időt töltöttem csokoládék fotózásával, de még mindig úgy érzem, hogy van mit gyakorolnom Néhány tipp, amire rájöttem eközben: – Világos hátteret használni fotózás közben nagyon nehéz. Expozícionálj rendesen, és minden kis részlet, amit ki akartál hozni a sötét csokoládéból, használj sötét vagy teljesen fehér hátteret – Használj állványt. -A kézműves táblás csokik gyakran annyira gazdagon díszítettek, hogy az egészet szeretnéd lefotózni. Hogy ne legyen túl lapos az egész, próbáld meg a nyitott csomagolással fotózni. – Miután lefotóztad az egész táblát, törj belőle darabokat és halmozd fel, mint a sütiket. A csoki rajongók szeretik, ahogyan elroppan egy tábla csoki, szóval megmutatni a megkezdett táblát nem is olyan rossz dolog. -A trüffeleket és karamellákat fotózd dobozban vagy egymásra halmozva. Készülj fel arra, hogy jobban elmerülj a Photoshopban. A csoki nagyon könnyen sérül, és a legkisebb karcolás is olyan feltűnő lesz, mint a világos labrador kutyaszőr a sötét pulcsin. Ha szállítanod kell a csokit messzebbre, mint pár méter, biztosan meg fog sérülni. A Lightroom is segíthet kisebb gondok megoldásában, de nem igazán vettem hasznát a csokoládéknál. Csak a Photoshop cloning tool-ja képes varázslatra. Jó 20-30 percet vesz igénybe, türelmes, körültekintő munkával a hibák kiküszöbölése. Itt egy előtte-utána kép a trüffelekről, amiket egy órán át utaztattam tömegközlekedéssel, csúcsidőben. Forrás: Eyes Bigger Than My Stomach Tetszett a cikk? Olvasd el a többi bejegyzésünket...

Apró trükkök ételfotózáshoz Már06

Apró trükkök ételfotózáshoz...

  Mivel manapság már mindenki ételblogger, ezért tudjuk, hogy addig senki nem nyúl az ünnepi falatokhoz, amíg azok nincsenek rendesen lefotózva. Szóval lássuk csak, hogyan is fogjunk hozzá. Megkértük a New York Times korábbi ételfotósát,  Lou Manna-t, hogy osszon meg pár tippet arról, hogyan is készítsünk ínycsiklandozó képeket a karácsonyi menüről, de lehetőleg úgy, hogy még éjfél előtt hozzáláthassanak a vendégek. 1. A villa szemszögéből Helyezd az asztalra a kamerát az evőeszközeidhez. A kis szögben készített fotó tömeget ad az ételnek és fokozatossá teszi, miközben olyan részleteket is megmutathatsz, amit egyébként észre sem vennél. 2. Legyen tiszta az a tányér. A rossz helyen lévő cseppek jobban látszanak a képeken, mint gondolnád. Használj csipeszt az ételek művészi elhelyezéséhez, és adj egy stílust az ételnek, mielőtt elkészíted a képeket. Tisztítsuk meg a tányérokat a morzsáktól és egyéb ételdarabkáktól egy papírtörlővel. 3. A helyes ISO beállítások Az ISO jelöli, hogy mennyire érzékeny a kamerád szenzora az elérhető fénymennyiségre. Gyenge fényviszonyok mellett minél nagyobb legyen az ISO értéke, így érzékenyebb lesz a szenzor és jobb képet tudsz készíteni. Még ha a lámpák nem is halványak, a bel téren, vaku nélkül készített képek sokkal sötétebbek, mint gondolnád. Amikor tálcás sütiket, sütőtökös pitét fotózol vaku használata nélkül, az ISO érték legyen 800 és 1600 között beállítva. Így a kamerád érzékenyebb lesz, és sokkal jobban rögzíti a kis részleteket, a textúrát és ragyogást. 4. A fehér egyensúly Ne rontsd el azzal az ünnepek képeit, hogy nincs helyesen beállítva a fehér egyensúly. Ha beltéren dolgozol, háztartási lámpák fényénél (izzólámpa vagy wolfram), használd a kamerád alap beállításait a különböző izzókhoz. Ha a világítás fluoreszkáló, akkor az ehhez tartozó kamera beállítás a legcélszerűbb. 5. Macro Közeli képek készítéséhez használj macro-t, ami az egyszerű kézi kamerákon általában virág ikonnal van jelölve. Cserélhető lencsés gépnél használj...

Less be a kulisszák mögé: gőzölgő kávé Már03

Less be a kulisszák mögé: gőzölgő kávé...

Hogyan fotózzunk gőzölgő...

Gyönyörű víz alatti fotók a Bahamák lányáról feb28

Gyönyörű víz alatti fotók a Bahamák lányáról...

  Gyönyörű víz alatti fotókon a Bahamák lánya Sacha Kalis látható, akit a tehetséges fotós édesanyja Elena Kalis örökített meg. Sacha a Bahamákon nőtt fel, ahol előbb tanult meg úszni, mint beszélni édesanyja támogatásával pedig elkészültek ezek a gyönyörű fotók Sacha világáról és tengeralatti barátairól: Hogy tetszenek a képek? Oszd meg velünk is a véleményed:...

Alter Ego feb20

Alter Ego

A francia fotós Olivier Ramonteu egy különleges már-már horrorisztikus sorozatot készített „Alter Ego” címmel. Olivier évekig foglalkozott az alter ego, vagyis az „alternatív én” gondolatával, főleg irodalmi művekben vizsgálta a témát. Ramonteu szerint a fotográfia remek eszköz, hogy ezt a témát bemutassa: Hogy tetszett a sorozat? Oszd meg velünk is a véleményed:...

Gyönyörű szürrealista fotók feb17

Gyönyörű szürrealista fotók...

Ma elhoztuk nektek Kylli Sparre egyik gyönyörű szürrealista fotósorozatát. Sparre eredetileg balett táncosnak készült, azonban később rájött, hogy ez nem az ő útja. Így elkezdte keresni, hogyan fejezhetné ki a kreativitását, pár évvel ezelőtt rátalált a fotózásra és onnantól nem volt visszaút.  Azóta számtalan nemzetközi díjjal jutalmazták munkásságát és több magazinban is publikálták fotóit. A képei akár szürrealisták, szimbolikusak vagy éppen meseszerűek mind a gondolataiból inspirálódnak és készülnek. „Szeretnék benézni felszín mögé, meghallani a kimondatlan szavakat és tanulmányozni az emberek kapcsolatát az őket körülvevő környezettel.” – mondja a fotográfus. Képek: Kylli Sparrek Még több érdekes cikkért nézz körül:...

Steve McCurry bemutatja a világ különböző kultúráit rendhagyó portréin...

Az új kiállításán, az Oltre lo Sguardo-n, az elismert fotós, Steve McCurry bemutatja a felfelé ívelő karrierjének 150 képét.  A képeket, amit harminc év alatt készített a világ körül, számtalan túrái során. McCurry, aki talán a legendás afgán lányról készített portréjáról a leghíresebb, világszerte ünneplik a gazdag, újságírói ábrázolásainak köszönhetően, ami felejthetetlen módon dokumentálja az embereket és kultúrákat szerte a világban. Indiától Afganisztánon át Etiópiáig megragadja az emberiség lényegét különböző, feltűnő portrékon. ” A portrék számomra a kapcsolatokról szólnak. Valahogyan kapcsolatba kerülsz az emberrel, vizuálisan vagy érzelmileg,” mondta McCurry. ” Sokszor úgy gondolom, hogy az emberek élettörténete az arcukra van írva. Ez varázslatos, misztikus módja a kapcsolatteremtésnek az emberek között. Elég nehéz ezt leírni. Tudni fogod, amikor látod.” McCurry kiállítása a látványos Villa Reale di Monza-ban látható 2015. április 6-ig, Olaszországban. Mit szólsz a képekhez? Oszd meg velünk is a véleményed: ITT! Forrás:...

Az 50 dolláros kamera és a szürreális képek feb09

Az 50 dolláros kamera és a szürreális képek...

Oleg Oprisco, egy ragyogóan tehetséges ukrán fotográfus, aki lenyűgöző, szürreális képeket készít, elegáns hölgyekről, mesebeli beállításokkal. Van egy lényeges különbség azonban, ami kiemeli őt a hasonló területen alkotó művészek közül- Oprisco régimódi eszközöket használ a fotók elkészítéséhez. A tény, hogy filmre készíti, a képeit azt jelenti, hogy minden, amit a képeken látunk valódi – nem készülhet digitálisan. ” Ideálisnak találom, hogy mindent magamnak kell csinálnom. Kitalálom a témát, kiválasztom a modellek ruháit, a helyszínt, elintézem a sminket és a hajat is.” magyarázza Oprisco. „Fotózás előtt eldöntöm a téma fő színeit. A kiválasztott paletta alapján válogatom össze a ruhákat, kiegészítőket, a helyszínt, és egyebeket, törekedve arra, hogy mind ugyanabban a színtartományban legyen.” Kiev 6C és Kiev 88 kamerákat használ, közepes beállítású filmmel és többféle lencsével. Mint látszik, Oprisco mélyen elhivatott a munkájával kapcsolatban. ” 18 évesen Kijevbe költöztem, ahol egy ismert reklámfotós asszisztense lettem. Négy évig dolgoztunk együtt, de ez a munka nem volt örömteli számomra. Nem volt semmi kreativitás, csak a kereskedelem. 23 évesen elkezdtem a semmiből a saját fotóimat készíteni.” ” Minden képem egy szelet a valódi életből. Ez tökéletes inspiráció számomra, hiszen olyan sok szépséget  találok benne.” “Gyakran tartok workshopokat, és elég vicces állni a fotósok előtt, akiknek 2-3000 dolláros gépeik és lencséik vannak, az én asztalomon pedig egy régi Kiev 6C áll, ami úgy kb. 50 dolcsiba kerül.”   ” Az utómunka több órát vesz igénybe, de nincs az a Photoshop, ami egy rossz képből jót varázsol. Ezt  a szabályt érdemes  megtanulni. Ezért az én képeimet némi színkorrekció van és  némi porretusálás.” “ Kiev 6C és Kiev 88 kamerákat használok, 90mm/2.8, 180/2.8, és 300/4.0 lencsékkel. A kedvencem  a  300/4.0  Meyer Optik Orestegor. Közepes formátumú filmet használok.” ű Nézd meg a többi cikkünket is: ITT!...

Orosz fotós mesebeli képei állatokkal feb05

Orosz fotós mesebeli képei állatokkal...

Amikor a moszkvai fotós, Darya Kondratyeva nem éppen a családot fotózza vagy baba képeket készít, akkor mesés képeket alkot, amik újraértelmezik a régi tündérmeséket és legendákat. A modelljei úgy tűnik, mint ha boszorkányok, hercegnők vagy erdei tündérek volnának. A modellek mellett, a betanított állatok erősen jellemzőek Kondratyeva fantázia képeire. Mindegyik úgy tűnhet, mint ha kinyitná a száját és titkokat súgna a modell fülébe. Kondratyeva munkája hasonlít Katerina Plotnikova és Margarita Kareva alkotásaihoz, akikről már írtuk, hogy igen jó szemük van a régi flórklór képek készítéséhez és beállításához. Forrás:BoredPanda Értesülj a legújabb cikkeinkről:...

Hong Kong az 50-es években feb02

Hong Kong az 50-es években...

A méltán világhírű kínai fotós, Fen Ho azzal töltötte az 1950-es és 60-as éveket, hogy sötét és karakán képeket készítsen Hong Kong utcai életéről. A képei, amik megjelennek a Hong Kong Memoir című új könyvében, átnyúlnak téren és időn, hogy összekössenek minket a nyüzsgő metropolisz látnivalóival úgy, ahogyan talán még soha azelőtt. 1949-óta, amikor Ho Shanghaiból Hong Kong-ba költözött, folyamatosan dokumentálta ezeket a különleges pillanatokat. De az akkori kihívások és babonák egészen mások voltak, mint amelyekkel a mai fotósoknak kell szembenézniük. ” Egy késsel a kezében a hentes azt mondta, hogy felszabdal. Vissza akarta kapni a lelkét.” nyilatkozta a South China Morning Post-nak. Forrás:BoredPanda Nézd meg a többi cikkünket is,...

Varázslatos fotókon életre kelt tündérmesék jan26

Varázslatos fotókon életre kelt tündérmesék...

Margarita Kareva orosz fotográfus, aki fantáziaképekre specializálódott. A képein gyönyörű nők változnak fantázia hercegnőkké és boszorkányokká. Photosop-al szürreális elemeket ad a képeihez és ezeket természetes elemekkel egészíti ki, hogy igazán kiemelkedő alkotások szülessenek. Egy korábbi interjúban elmondta, hogy fantasy regényekből merít ihletet minden munkájához. Kareva munkái folyamatosan fejlődnek és növekednek, hiszen 3 éve csatlakozott a fotózás területéhez. A portfóliója máris telis-tele vibráló, mesés és igazán kreatív képpel. Kareva az élő bizonyíték arra, hogy sohasem késő új hobbiba belevágni, „csak tanulnod kell minden nap, életed végéig”. Forrás: BoredPanda Hogy tetszenek a képek? Oszd meg velünk a véleményed:...

Az Ihatóbb Magyarországért: Fotópályázat a borról...

Az Ihatóbb Magyarországért a Monori Bortárs Filmfesztivál keretein belül megrendezett fotópályázatot támogatja, amelyre két kategóriában várják a fotókat. A pályázaton egyaránt várják a fotókat lelkes amatőrök és profiktól is! “VANNAK VIDÉKEK LEGBELÜL” ebben a kategóriában: A pályázatra olyan fotópályázatokon még nem szerepelt, az elmúlt 5 évben készült fotókat a következő kategóriákban: – Borvidékek (Táj és építészet) – Szőlősgazdák és borászok (emberek, arcok és tevékenységek) – A szőlő/bor lelke (lírai hangulatok, képköltészet) Beküldési határidő: 2015. május 1. Egy szerző legfeljebb 3 képet küldhet be. Nevezési lap A másik kategória pedig: “EMBEREK A STRÁZSÁN” FOTÓPÁLYÁZAT Várjuk a fotópályázatokon még nem szerepelt, az elmúlt 5 évben a Monori Pincefaluban, a Strázsahegyen – az építészet, táj, csendéletek mellett elsősorban a strázsahegyi emberekről (akár portré formájában, vagy munka, szórakozás közben) készült amatőr vagy profi fotókat. A fotók folyamatosan beküldhetők a pályázat időtartama alatt: 2015.01.03-2015.05.01. Egy szerző havonta legfeljebb három fotót küldhet be, a havonta beküldött képek közül a Bortárs Filmfesztivál facebook oldalán szavazással (legtöbb like-t gyűjtő kép) választjuk ki a hónap fotóját. A hónap fotói a további díjnyertes képekkel együtt a Bortárs Filmfesztivál díjkiosztójának napján, a Borvidékek Hétvégéje fesztiválon a KultPincében kiállításra kerülnek. A kiállított nagyítások a KultPince és a Monori Borút Egyesület gyűjteményébe kerülnek. Beküldési határidő: 2015. május 1. A pályázatról és nevezésről bővebb információkat itt olvashatsz: Az IHATÓBB Magyarországért Fotók: Az Ihatóbb...

Nagy Portréfotó Pályázat Közönség-díjas Csonka László bemutatkozása...

A Nagy Portréfotó Pályázatunkon, Csonka Lászlónak ítéltétek a közönség-díjat, most az ő bemutatkozását olvashatjátok: Csonka László vagyok, 8 éve kezdtem érdeklődni a fotózás iránt, teljesen önképző módon tanultam/tanulom a fotózást ugyanis nem hiszek abban hogy egy 2-3 hetes tanfolyamon meg lehet tanulni fotózni. Amiben hiszek az a gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás ami persze egy nagyon nehéz út, tele kudarcokkal, viszont a megszerzett tudás megmarad. Nem fűzök soha kommentárt a képeimhez mert vallom hogy a képnek át kell adnia egy érzést, egy hangulatot, és meg kell örökítenie a pillanatot. Amikor már magyarázni kell az nem fénykép. Szívesen fotózom embereket, tárgyakat, ill. rendezvényeken, mert azok kihívást jelentenek, ugyanis ott adott a fény/világítás, sőt a vibráló lámpák színei eléggé próbára teszik az ember tudását, és ahogy mondani szoktam, ott nincs lehetőség új pózra, beállításra, csak a gép és az ember, aztán tessék fotózni 🙂 Köszönöm mindenkinek aki ismeretlenül is a képemre szavazott, és itt szeretném kiemelni a modelleket: Sztán Renáta és Henna, ill. Cseke Vikinek az ehhez nyújtott segítségért. Amennyiben szeretnél velem dolgozni: infocslphoto@gmail.com  ...

Nagy Portréfotó Pályázat – Balázs Gábor bemutatkozása...

A Nagy Portréfotó Pályázatunkon az egyik szakmai-díjat a zsűri Balázs Gábornak ítélte, most az ő bemutatkozását olvashatjátok: 1982-ben születtem Salgótarjánban. Már gyerekként érdekelt a fotózás persze akkor még nem tudatosan mondhatni,hogy csak kattintgattam mindenféle cél nélkül szüleim Zenit gépével. A fotózás igazi szerelemmé talán csak a 20as éveim közepe felé vált,és azóta is tart lelkes amatőrként. Akkor már tudatosan keresve a témát.Voltak szárnypróbálgatásaim minden irányba természet,makro,portré stb . Igazából ami megfogott az maga az ember illetve emberábrázolás. Szeretném fotóimmal visszaadni mindazokat a gondolatok amik a mai világban nagyon sok embert foglalkoztatnak vagy éppen elsiklanak fölötte. Legyen az akár egy pajkos gyermeki mosoly vagy hajléktalan szemében csillanó remény vagy egy tisztességben megöregedett ember nyugalma. Továbbá foglalkoztat még a misztikum a megfoghatatlan földöntúliság gondolata is. Itt ragadnám meg az alkalmat,hogy köszönetet mondjak mindazoknak akik támogattak és inspiráló gondolataikkal vagy kritikáikkal segítettek, látásmódomat fejlődésemet. Köszönöm a A CSALÁDOMNAK, A PÁROMNAK,A KÉPEKEN SZEREPLŐKNEK, “fotós kollégáknak”,és mindenkinek aki valamilyen módon inspirált. Köszönöm szépen.  Értesülj legújabb pályázatainkról, kövess minket facebookon...

Nagy portréfotó pályázat – Bellus Zsolt bemutatkozása...

A Nagy Portréfotó Pályázatunkon az egyik szakmai-díjat a zsűri Bellus Zsoltnak ítélte, most az ő bemutatkozását olvashatjátok: A fotózás már korábban is érdekelt, de akkor még nem foglalkoztam vele annyira. Szülinapok, kirándulások alkalmával fotózgattam leginkább. A fotózás előtt webszerkesztéssel is foglalkoztam, amihez én készítettem a képeket, illetve próbáltam minél jobb képeket készíteni. Ez volt az a pont, ahol a tudatos fotózás elkezdett gyökeret verni bennem. Ezután egyre több képet készítettem, egyre jobban élveztem a fotózást, és egy idő után a fotózás felcserélődött a webszerkesztéssel, és inkább fotóztam a magam örömére, mint a weboldalakhoz készítettem volna képeket. Miután beszereztem egy Canon DSRL-t, még többet jártam el fotózni, olykor baráti társasággal, olykor meg egyedül. A fotózás területén majdnem minden evő vagyok. Leginkább az utcai fotózás, portré, és a természetfotózás áll hozzám a legközelebb. De volt egy-két esküvőfotózás, amit szintén nagyon élveztem. Szeretek fotózni. Ez van, nem tehetek róla. 🙂 Remélem a jövőben is így lesz. Értesülj legújabb pályázatainkról első kézből, kövess minket Facebookon...

Nagy portréfotó pályázat: a díjazottak...

Lezárult a NAGY PORTRÉFOTÓ PÁLYÁZATUNK! Először is szeretnénk köszönetet mondani az összes pályázónak! Rengeteg kép érkezett, nem volt könnyű dolga a szakmai zsűrinek, így idén is rendhagyó módon két győztest hirdetünk ki! A nagy portréfotó pályázaton a szakmai díjat: Bellus Zsolt: Vendel című képe illetve Balázs Gábor portréfotója nyerte el! Gratulálunk a győzteseknek! A mostani pályázaton is volt lehetőség a közönség-díj megszerzésére, melyet a legtöbb szavazatot elnyert fotó kapta. A nagy portréfotó pályázaton Csonka Lászlónak ítéltétek oda ezt a díjat! Gratulálunk...

Virágok között jan16

Virágok között

Bár a tavasz még messze mégis egy gyönyörű virágokkal teli sorozatot hoztunk el ma Nektek. A londoni fotós Bella Kotak „In Bloom” című sorozatában, egy mesebeli virágok uralta világba kalauzol el minket ahol a szereplők gyönyörű lányok. De lássuk is a képeket: Hogy tetszenek a képek? Oszd meg velünk is a véleményed:...

Virágfotók kicsit másképp jan12

Virágfotók kicsit másképp...

A német fotográfus Bettina Güber egészen egyedi felvételeket készített virágokról.  Güber számára nem újdonság a növények megörökítése, a portfóliójában több virág illetve levélfotót is találhatunk, de a „Hit me with a flower” vagyis (Üss meg egy virággal, a szerk.) című sorozat egy igazi különlegesség, mintha portrékat készített volna. Lássuk is a képeket: Fotók: Bettina Güber Nézz körül a többi cikk között...

Tippek termékfotózáshoz és eladáshoz jan06

Tippek termékfotózáshoz és eladáshoz...

Ha saját kezűleg készített dolgokat szeretnél eladni az interneten, mindenképp szükséges fotót készíteni róluk.  Ha fotókat készítessz a blogodra, az olvasóid olyan képeket szeretnének látni, amik vonzzák a tekinteteket. A boltok közötti versenyben egy jó fotó segít kitűnni és azt sugallja, hogy a terméked minőségi és megéri az árát. Nem számít, milyen géped van, vagy, hogy mennyit tudsz a fotózásról, van néhány kérdés, amit feltehetsz magadnak, mielőtt feltöltesz egy képet az internetre. Mivel a legtöbb oldalon 5 képet engednek feltölteni ahhoz, hogy lenyűgözz valakit, jól kell választanod! Olvasd végig a kamerád használati utasítását és ismerkedj meg a különböző funkciókkal. 1. Mit árulsz és kinek készítetted? Minden vevő tudni szeretné a termék: részleteit, funkcióit és minőségét. Képeket árulsz? Tedd őket egy keretben a falra. Sálakat készítesz? Mutasd meg, hogyan lehet viselni egy próbababán vagy modellen. iPad tokot árulsz? Mutasd meg, hogyan mutat benne egy iPad. Gondolkodj úgy, mint ha te lennél a vevő és fotózd le azt, amit te is látni szeretnél, mielőtt megvásárolsz valamit.   2. Mutasd a részleteket-mindent, ami jellemző a saját kézimunkádra, ami kiemeli a termékedet. A varrásaid nagyszerűek, talán a te üdvözlőlapjaid vastagabbak-ne hagyd ki ezeket a képedből. Ezek azok a dolgok, amiket meg fogsz említeni a leírásban, és amik le fogják nyűgözni a vevőket.   3. Legyen pontos a világítás- kerüld a vaku használatát, ha lehet. Óvakodj a harsány fényektől, ami megváltoztatja a termékedet. A letisztult és zavartalan képek, jó megvilágítással igazán nyerőek. Sokan szeretnek dobozt használni erre a célra, sok online videó van arról, hogyan készítsünk házilag ilyen dobozokat, ha szeretnéd használni őket. 4. Perspektívák- mutass be minél több szöget, elölről és hátulról, fentről és közelről és ami belefér. Mozogj körbe. Mutasd meg a terméket közelről és távolról, elől és hátul. Ne hagyd, hogy a vevő elgondolkozzon vajon mi...

Lélegzetelállító képek világítótornyokról, amelyek kiállták az idő próbáját jan03

Lélegzetelállító képek világítótornyokról, amelyek kiállták az idő próbáját...

A világítótornyok szinte egyetemes szimbólumai a biztonságnak és az útmutatásnak, ami ősidők óta segít a tengeren utazóknak megtalálni a hazavezető utat. Bár fokozatosan veszítettek hasznosságukból, még mindig emléket állítanak az emberi találékonyságnak és saját ellenálló képességüknek. Régen a tengerészeket tábortűz vezette haza, amit dombtetőkre raktak. Ezekből fejlődött ki a világítótorony. Egyre magasabbra és erősebbre nőttek, majd lassan közelebb kerültek a tengerhez. A legtöbb világítótorony még ma is álló építészeti és tervezői csoda, ami ellenáll a legrosszabbnak, amit a tenger kínálhat neki. Bár az útmutatást adó jelzőtüzeik hamarosan megszűnnek végigsöpörni a part menti éjszakai égbolton, még megcsodálhatjuk ezeket a remek építményeket. Ha tetszett a cikk, értesülj a legújabb bejegyzéseinkről: ITT! Forrás:...

Ingyenes Fotóelőadás: Szipál Martin (részlet)...

2015. január 22-én Szipál Martin lesz az Ingyenes Fotóelőadások következő előadója! Téma: PORTRÉFOTÓZÁS! Az előadás előtt Martin megnyitja nagyszabású életmű kiállítását is 17:00 órakor az Erzsébetligeti Színházban. Foglald le a helyed most:...

A coca-cola északi fényei...

A Coca-Cola újabb 2 millió dollárt gyűjtött a WWF számára, hogy támogassák a jegesmedvék megmentését és a jövőjük bebiztosítását.  Az utóbbi években egyre több világmárka és cég eszmél rá a környezetvédelemre és kötelezi el magát mellette. Azonban a Coca-Cola számára a jegesmedvék iránti elköteleződés már ennél sokkal régibb. A cég egyik kedvenc ikonja először 1922-ben jelent meg nyomtatott reklámokban az elkövetkező 70 évben folyamatosan minden évben jelen voltak a kedves mosolygós jegesmedvék a plakátokon. Egészen 1993-ig amikor a cég egy nagyszabású digitális videó reklám kampánnyal rukkolt elő, ebben egy külön kisfilmet szenteltek a jegesmedvéknek. Northern Lights (Északi fények a szerk.:) 1993 A videóban szereplő jegesmedvéket az alkotó Ken Stewart saját labrador retrieverjéről mintázta aki hasonlított a jegesmedvékre, az alap elgondolás egy mosolygós kedves állat volt amelyik éppen kólát iszik, Mr. Stewart ránézett a kutyájára és kigondolta az “Északi fények” történetét. Mr. Stewart a Rythm & Hues cég segítségét kérte az animált videók elkészítéséhez, minden egyes fél perces videó elkészítése 12 hétbe telt az akkori technikával. Az alkotó és a Rythm & Hues cég emberei közösen rengeteg képet és videót megnéztek a jegesmedvékről és ők maguk készítették el a reklámban szereplő állatok vázlatait. A videóban szereplő zene Glenn Ouger érdeme. A reklám érdekessége, hogy Stewart a vázlatoktól kezdve minden egyes apró részletet megálmodott, például a hangulat kedvéért nem engedte, hogy a zene túlharsogja a reklámot és a medvéknek is ő maga kölcsönözte a hangját a videóban.  Az első videó elsöprő sikere után további videókat készített a Coca-Cola a jegesmedvékkel 1994-ben az olimpia számára is készítettek külön videót, de a legutóbbi kampányban is feltűntek a jegesmedvék. Ekkor kezdett igazán a cég az állatok védelme mellett kampányolni megalkották az www.arctichome.com oldalt ahol folyamatosan gyűjtenek a jegesmedvék élőhelyének megmentéséért. Forrás: www.cocacola.com Szeretnél még több cikket olvasni? Kövess minket...

Magyar ételfotós a világ élvonalában!...

A hazai fotós világ újabb tehetségre lehet büszke, ugyanis Szendreff Lőrinc bekerült a világ 11 legjobb ételfotósa közé! A teljes listát itt nézhetitek meg. A fiatal fényképész magát félig grafikusnak tartja, hiszen 3 éve kezdett el ételfotózással foglalkozni, azzal is maga az étel és gasztronómia szeretete miatt. Képeit facebook oldalára töltötte fel, ami rengeteg megrendelést hozott számára, éttermektől, cukrászdáktól, borászatoktól. Egy-egy fotózás akár 12-13 órát is igénybe vesz, de Lőrinc biztos benne, hogy nem fog ráunni az ételfotózásra. Képek: Bikatöke Forrás: Life Nézd meg a többi ételfotós cikkünket is:...

Szipál Martin Életmű Kiállítás...

2015. január 22-én a Magyar Kultúra napján megnyílik Szipál Martin nagyszabású életmű kiállítása az Erzsébetligeti Színházban. Szipál Márton egy igazi jelenség, hiszen nem sokan mondhatják el magukról, hogy 70 éve a pályán vannak és ilyen meghatározó alakjai a fotós szférának! A tárlaton nem csak zseniális portréi, de tárgy-, akt- és divatfotói is kiállításra kerülnek. A kiállítást maga Martin fogja megnyitni 17:00 órakor, ezt követően 18:00 órakor pedig a Portréfotózás témakörében Ingyenes Fotóelőadást tart. Mindenkit sok szeretettel várunk!  Ha esetleg még nem jelentkeztél, itt tudsz regisztrálni a...

Karácsonyi vásárok...

Minden évben karácsony előtt fényáradat és kellemes forralt bor illat tölti meg az Európai nagyvárosok tereit, elkezdődnek a karácsonyi vásárok. Strasbourgban például már 1570 óta minden évben megrendezik a karácsonyi vásárt, ahol mindenféle apróságoktól kezdve különböző finomságokkal is várják a látogatókat. Most mi is összegyűjtöttünk egy képes összeállítást a karácsonyi vásárokról:       Ti szoktatok karácsonyi vásárba járni? Van kedvenc vásárotok, ha igen oszd meg velünk: ITT! Képek:...

Imádnivaló karácsonyi kisállat kórus...

A McVite cég Victoria nevű kekszéhez készült ez az imádnivaló karácsonyi reklám kis állatokkal a...

Monty a pingvin

Idén is elkészült John Lewis ikonikus karácsonyi reklámja, idén egy kedves kis pingvin, Monty főszereplésével:...

Pirelli Naptár 2015 nov28

Pirelli Naptár 2015

Megjelent a 2015-ös Pirelli naptár, a világ egyik leghíresebb naptára. Az alapelgondolás igen egyszerű, egy gumigyártó cég minden évben elkészíti a naptárját gyönyörű félmeztelen vagy teljesen meztelen modellekkel. Azonban a Pirelli cég ezt egy teljesen új szintre emelte, naptárjukban a világ leghíresebb és leggyönyörűbb modellek szerepelnek és szintén világhírű fotósok készítik a néha művészi néha inkább pikáns képeket. A naptár fotósai között volt például Richard Avedon, Patrick Demarchelier és Annie Leibovitz is. Az idei a sorozatot a cég egyik terméke a latex inspirálta, mely a képek központjába is került. A képeket a híres divatfotós Steven Meisel készítette a stylist pedig az francia Vogue ex-főszerkesztője Carine Roitfeld volt.   Forrás és képek:...

Elhunyt Lucien Clergue fotóművész nov24

Elhunyt Lucien Clergue fotóművész...

Elhunyt Lucien Clergue francia fotóművész, Pablo Picasso barátja és Európa legnagyobb Fotó Fesztiváljának alapítója. Clergue híres volt gyönyörű tájképeiről és különleges aktfotóiról, a nevéhez fűződik az Arles-i Fotóművészeti Fotóiskola létrehozása...

Korniss Péter életműdíjat kapott Prágában...

A 20. Czech Press Photo versenyen Korniss Péter életműdíjat kapott. A jubileumi sajtófotóverseny díjait csütörtökön adták át Prágában. Korniss Péter helyett Pető Tibor prágai magyar nagykövet vette át a díjat, amelyet a fotográfus az életművéért és a verseny zsűrijében elvégzett sokéves munkájáért kapott. Az idei versenyre összesen 267 fotós nevezett be 3360 felvétellel, a fődíjat Filip Singer kapta a kijevi Majdan téren a tüntetésekről készített fotójáért.   Forrás:...

Ingyenes Fotóelőadás: Szipál Martin...

2015. január 22-én a Magyar Kultúra napján Szipál Martin Kölcsey-díjas fényképész lesz a következő előadónk! Téma: Portréfotózás Helyszín: Erzsébetligeti Színház Időpont: 2015. január 22. (Magyar Kultúra Napja) 18:00 A részvétel ingyenes de regisztrációhoz kötött! Regisztráció:...

Átadták a Nemzet Művésze díjakat...

A Nemzet Művészei díj megalkotását, a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére hozta létre az Országgyűlés 2013-ban. A díjat a Kossuth-díjas és a 65. életévüket betöltött művészek, illetve a tánc- és cirkuszművészet esetében az 50. életévüket betöltött kiválóságok kapják. A díjat idén adták át először, 69 művészt díjaztak összesen a 10 különböző művészeti ág kategóriájában. A díjakat a Pesti Vigadó épületében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke adta át. A fotóművészet területén Korniss Péter és Balla Demeter fotóművész kapta a Nemzet Művésze díjat. Korniss Péter fotó: Urbán Ádám felvétele Forrás:...

Minden idők legszexibb reklámkampányai a divat világából! nov16

Minden idők legszexibb reklámkampányai a divat világából!...

A divat világában nem újdonság a polgárpukkasztás, azonban a magazinokon kívül a nagy divatházaknak oda kell figyelniük milyen kampányokkal akarják megfogni vásárlóikat. Még a legnagyobb divatházak plakátjait is betilthatják a hatóságok, ezzel sok fejfájást okozva a művészeti igazgatóknak.  Az erotika mindig is központi téma volt a divat világában, néha finomabb megjelenítésben néha már-már közönséges formában, mégis sok kampányba igyekszenek belecsempészni. A következő válogatást a Harper’s Bazaar magazin gyűjtötte össze a valaha kiadott legerotikusabb reklámkampányokból: Manapság már nem elég ha “szexi” egy kampány, sokkal kapósabb ha hírességekkel készülnek ezek a fotók.   Mit szólsz a képekhez? Oszd meg velünk is a véleményed! Forrás: Harper’s...

Szipál Martin

Szipál Márton, Kölcsey-díjas fényképész, hazai fotós szféra egyik leghíresebb és legmeghatározóbb alakja. Martin idén ünnepelte a 90. születésnapját és ennek alkalmából tisztelgünk az életműve előtt. 1924. május 8-án született Szolnokon, édesapja Szipál Márton Károly udvari fényképészmester volt. Gyermekkorát Debrecenben töltötte. A fotózást édesapja mellett és Münchenben tanulta, ahol 1942-ben mestervizsgát szerzett, haza térése után Budapesten telepedetett le. A második világháborúban pilóta volt, később hadifogságba került. 1946-ban nyitotta meg első üzletét Debrecenben.  1953-ban tagja lett a Budapesti Fényképész Szövetkezetnek.  1954-ben alapító tagja a Debreceni Művészfényképészek Szövetkezetett. 1956-ban pedig szintén alapító tagja volt a Magyar Fotóművészek Szövetségének. Martin ugyanebben az évben emigrált az Amerikai Egyesült Államokba.  Az emigrálása előtt kiküldte a képeit egy müncheni fotópályázatra, aminek a fődíját meg is nyerte ezzel a képpel: A kép utána kiállításkörútra indult, és bekerült az Angol Évkönyvbe ahol megkapta a legtöbbet kiállított és díjazott fotó címet abban az évben, Martin ezzel meg is szerezte az AFIAP kitüntetést. Amerikában Martin nem tétlenkedett, hogy meg tanulja a nyelvet egy modell iskolában kezdett dolgozni és kivételes tehetségének köszönhetően hamar kinőtte magát és Hollywoodba költözött. Los Angelesben élt 40 évig ahol Martin S. Martin néven vált a sztárok fotósává, olyan világhírű hírességeket fotózott, mint John Wayne, Tommy Lee Jones, Bobby Womack, Priscilla Presley, Olivia Hussey, Leslie Nielsent, Margaux Hemingway. 1997-ben hazatért Magyarországra, ahol hazai fotós magazinok munkatársaként kezdett dolgozni illetve tanítani. 2009-ben Kölcsey-díjjal jutalmazták Debrecenben a munkásságát.  Ilyen életmű után gondolhatnánk, hogy bezárkózott a saját kis világába, és mint sok más művész, féltve őrzi szakmai titkait. Épp ellenkezőleg! Martin büszke tanítványaira és úgy nyilatkozott, hogy a fotózáson kívül leginkább tanítani szeret, ez meg is látszik a tanítványai véleményén is, az idei születésnapján például, meglepetés partival lepték meg a barátai. Martin már több Ingyenes Fotóelőadáson az előadónk volt, ahol kétszer is több száz ember...

22. GDF Suez – Az év természetfotósa díjak...

Idén is átadták a GDF Suez az év természetfotósának járó díjat. A pályázatra több mint 4000 kép érkezett, a döntőbe hatvan alkotótól 98 mű érkezett. Az év természetfotósa díját a zsűri Daróczi Csabának ítélte, aki harmadjára vehette át az év természetfotósának járó elismerést. Íme egy válogatás a résztvevő pályázatokból:   Fotó: Origo Nézd meg a többi cikkünket:...

Megdöbbentő kampányfotók nov08

Megdöbbentő kampányfotók...

A nagynevű olasz divatmárka az United Colors of Benetton 1980 óta borzolja a kedélyeket különleges, néha sokkoló kampányfotóival. De a félreértés elkerülése véget, a figyelemfelkeltő képekkel fontos ügyekre akarják felhívni az emberek figyelmét. 1980-ban a világhírű olasz fotográfus Olivero Toscani készítette el a Benetton számára az első többnemzetiségű kampányt az „United Colors of Benetton” (Benetton egyesült színei a szerk.:) szlogennel.  Ezután több ellentmondásos témát is feldolgozott a márka, mint az AIDS, Toscani látásmódjával. A fotográfus elmagyarázta a filozófiáját, ami szerint: „A reklámozás maga, egy mosolygó hulla.” Azzal vádolta a hagyományos reklámokat, hogy egy ostoba, üres nem létező világot jelenítenek meg. Az egyik leghíresebb kampányuk az „UNHATE” nevet viseli, amiben olyan képek jelentek meg mint az amerikai elnök Barack Obama csókja a kínai Hu Jintao-val. De a kampány nem csak az amerikai kormány nem tetszését váltotta ki, hanem a Vatikánt is magára haragította az egyik Pápáról készült fotójával.  Miután a két állam felszólalt a divatcég visszavonta a képeket. A cég több komoly problémára is felhívta az emberek figyelmét a kampányaikkal, az 1991-es kampányukkal például a kontinensek közötti ellentétekre próbálták felhívni a figyelmet. 1994-ben egyik képükön egy elesett boszniai katona egyenruhájával hívták fel a figyelmet a világban zajló szörnyű vérontásra és az emberi jogok eltiprására. 1997-ben a „World Food Programme” nevű program mögé állt oda a cég, feltéve a kérdést, hogy mi a legfontosabb? Bár az utóbbi években ennyire ellentmondásos és sokkoló kampányfotókkal nem rukkolt elő a cég, de az alapvető hitvallásukhoz, hogy minden ember egyenlő a mai napig tartják magukat. Mit gondolsz a képekről? Oszd meg velünk is a véleményed:...

Tippek meseszép gyermekfotók készítéséhez nov05

Tippek meseszép gyermekfotók készítéséhez...

Hogyan készítsünk álomszerű portrékat természetes háttérvilágítással Lisa Holloway egy díjnyertes, nemzetközileg elismert fotográfus Arizona északnyugati részéről. Igazi Canon „lány” autodidakta módon tanulta a fotózást, és kizárólag természetes fénnyel dolgozik. 2008 óta van a szakmában és készít portréfotókat a Las Vegas környékén. Amikor Lisa nem a fotózással van elfoglalva, szeret a szabadban lenni, utazni, főzni, kedveli a zivatarokat, valamint a férjével és 10 gyermekével tölti az idejét. Ebben az útmutatóban Lisa bemutatja, hogyan használja a természetes fényt álomszerű kültéri portréfotók készítéséhez. Plusz tippeked ad, hogyan kössük össze a gyerekeket a fotózás témájával. Olvasd hát és szerezz némi inspirációt!  Hogyan készítek portréfotókat természetes fénnyel Gyönyörű fény, valódi kapcsolat és betekintés a lélekbe- ezt a 3 dolgot igyekszem megragadni fotózás során. Még a leghétköznapibb helyszínt is könnyen át lehet alakítani valami varázslatossá, ha átitatod vibráló színekkel, lenyűgöző természetes fénnyel és valódi kapcsolatot alakítasz ki a témával. Így készül a varázslat A kedvenc témáim általában azok az emberek, akik közel állnak hozzám, a 10 gyermekem. A két éves fiam, Elliot lassan halad az “elrohanok a kamera elől, amilyen gyorsan csak szedni tudom az apró lábaimat” állapotból a “na, jó, talán leülök pár kép erejéig, ha megkapom azt a jégkrémet” felé. Már akartam csinálni pár új képet róla és a vidéki-fiú témára esett a választásom. Valami egyszerűt akartam, ami felkelti az érdeklődést és egyenesen az arcára irányítja a tekinteteket. Közel 50 tyúkunk van, és úgy döntöttem érdekes kompozíciót alkotna, ha beépíteném az egyiket a képbe a fiammal. Imádja őket, több órát tölt el velük szinte naponta, szóval ez a téma valóban jelenti az igazi vidéki gyermekkort Északnyugat Arizonában. Ez valójában kettős célt szolgált: neki fontos feladatot adott, nekem pedig időt nyert arra, hogy tökéletes, mondhatni varázslatos képeket lőjek.  Tippek kisgyereket fotózásához Fiatal, totyogó korú gyerekek fotózása a legnagyobb kihívást...

“A fotózás egy csodálatos utazás.” -Lisa Holloway csodaszép képei gyermekekről nov03

“A fotózás egy csodálatos utazás.” -Lisa Holloway csodaszép képei gyermekekről...

A las vegas-i fotográfus Lisa Holloway gyönyörű, időtlen képeket alkot. Holloway kifejezetten a újszülöttekre, gyermekekre és családokra specializálódott. Ez nem is meglepő, hiszen a művésznő maga is 10 gyermek édesanyja! Rengeteg nemzetközi elismerés tulajdonosa és imádja a munkáját, de elsősorban anya. Holloway a következőket tanácsolja kezdő fotós társainak: „A fotózás egy csodálatos utazás. Soha ne feledd el mi inspirált arra, hogy alkoss, és soha ne feledkezz meg erről, különben elveszted a szenvedélyed.  Mindig légy hű önmagadhoz..” Most az ő mesés képeiből készítettünk egy válogatást Nektek: Hogy tetszettek a képek? Oszd meg velünk is a véleményed: ITT! Képek: Lisa...

Kísértetiesen szép éjszakai tájképek a Central Parkról nov01

Kísértetiesen szép éjszakai tájképek a Central Parkról...

Éjjelente a Central Park tele van csendes titokzatossággal. A hatalmas fák ágaiból kísérteties alakok lesznek, sötét árnyékok jelennek meg a tó tükrén és különleges “nyugodtság” terül el az egész park felett. Michael Massaia fotós éjjelente kijár és megörökíti a Central Park különleges éjjeli “nyugalmát” a Deep in a Dream (mélyen álomban) – Central Park című sorozatában. Az erőteljes, magával ragadó, nagy formátumú fekete-fehér képek, kísérteties érzést keltenek az egyébként zajos és zsúfolt New Yorkról. “A parkot azért hajnali 2 és 6 óra között akartam megörökíteni, hogy elkapjam a város “legkísértetiesebb” és leginkább elhagyatott pillanatát.” – mondja Massaia. Gyönyörű fény világítja meg a természet és az ember alkotta részleteket a parkban és a vizes tükröződések elmossák a különbséget valóság és fantázia között. Mit szólsz a képekhez? Oszd meg velünk a véleményed! Forrás:...

Benkő Imre: Utak című kiállítás megnyitó...

A FotóHónap keretében november 3-án (hétfőn) megnyílik Benkő Imre: Utak című kiállítása a Körmendy Galériában! A kiállítást Végh Alpár Sándor író, krónikás nyitja meg 17:00 órakor! A kiállítás november 20-ig megtekinthető!   Benkő Imre nemrégiben nálunk is látogatását tette az Ingyenes fotóelőadáson! A bemutatása akkor lemaradt, amit most szeretnék pótolni! Benkő Imre 1943. február 17-én született Kispesten.  1961-ben fejezte be a gimnáziumot Ajkán. 1961-1963 között az ipari tanuló intézetbe járt, híradástechnikai műszerésznek tanult. 1963-tól kezdett el ismerkedni a fényképezéssel. 1971-ben elvégezte a MUOSZ újságíró iskola fotóriporter szakát. Majd 1968-tól egészen 1986-ig Magyar Távirati Iroda fotóriporter-munkatársa volt.  Az 1970-es években az MTI-nek dolgozott hosszabb ideig és itt az oktatás és a kulturális élet eseményeinek fényképezésével foglalkozott. Alkotói munkásságának legfőbb területe a több képből készült riport és a fotóesszé. Felvételein az események bemutatása gyakran szociográfiai felfedezésekkel is szolgál. Képeinek szereplői többségükben valamilyen okból a peremre szorult emberek, akiket együttérzéssel ábrázol. A vizuálisan értelmezi a való világot, az ember és környezetének sajátos dokumentatív ábrázolása jellemzi. A Sziget 1992-es indulása óta készít képeket a kultikus fesztiválról és az ottani...

Magyar fiú nyerte a rangos angol fotópályázat díját!...

Fiatal magyar természetfotós sikerének örülhetünk, Máté Bence kanalas gémekről készült fotójával nyerte el a rangos fotópályázat egyik díját. A brit természettudományi múzeum és BBC wildlife közös fotópályázata idén ünnepelte az 50. jubileumát, 90 országból több mint 42000 pályázat érkezett.  A “madár” kategóriában Nagy Göncöl című fotójával Máté Bence nyert. A természetfotóst korábban már négyszer is díjazták. Ezúton mi is gratulálunk Neki! A fődíjat egy amerikai fotós Michael Nichols kapta: Forrás:...

Lehetetlen fotók okt21

Lehetetlen fotók

Martín De Pasquale az argentin származású művész és fotográfus jelenleg művészeti vezetőként dolgozik egy reklámcégnél, de a nagy világ figyelmét elképesztő fotómanipulációival és szürreális fotóival hívta fel magára. A képeit melyek igyekszenek eltorzítani a határokat valóság és fantázia között Photoshoppal, Poser-rel és 3DS Max-szal készíti. Bár a képek manipulálásához ezeket a szoftvereket használja, ahhoz, hogy a képei ennyire élethűnek látszanak nagyon fontos a képek befotózásánál a megfelelő szög és a világítás beállítása is. Hogy tetszenek a képek? Nézz meg még több elképesztő művészt! Forrás:...

Szürreális Önarcképek...

Szürreális portré és önarcképek Zack Aherns-től. Forrás:...

Inspiráló szürreális fotók okt15

Inspiráló szürreális fotók...

A német művészeti vezető Robert Jahns munkájából kifolyólag elég sokat utazik, de úgy döntött, hogy nem akármilyen módon örökíti meg ezeket az utazásokat. Inkább kicsit feldobja őket, így születtek ezek a remek szürreális fotók:   Forrás:...

A legelképesztőbb selfie okt12

A legelképesztőbb selfie...

A legelképesztőbb selfie nem máshol készült mint Rio-ban a híres, 38 méteres Jézus Krisztus szobor tetején! A képet egy angol utazási iroda tulajdonosa Lee Thompson jegyzi, pont foglalkozásából adódóan megszerezte a kellő engedélyeket a brazil hatóságoktól a kép elkészítéséhez. Íme, annyi biztos, hogy az úriembernek nincs tériszonya: Forrás:...

Vajon milyen az ideális énképünk?...

Mit találunk ösztönösen szépnek az emberi arcon és hogyan hat ez az énképünkre?  Mit feltételeznénk vajon másokról, ha látnánk az ők „ideális-énképét”? Az Original Ideal nevű projekt alkotói, portréfotózást egyesítette az idegtudománnyal, hogy megmutassa az alanyok „ideális-énképét” a tudatos gondolkodás megkerülésével. Az alanynak számítógépes manipulációval megváltoztatták az arcvonásait és bemutatták neki az eredeti illetve a megváltoztatott portrét is. Miközben az alany megnézte a saját képeit, agyi scannerrel figyelték az agyban zajló reakcióit, ezzel ellenőrizve, hogy ténylegesen melyik változatot hiszi ideálisnak. Eddig ezek az eredmények születtek. A bal oldali kép mutatja az eredeti portrét, a jobb oldalon pedig a preferált „ideált.” Mit gondolsz a képekről? Oszd meg velünk a véleményed:...

Száguldás okt05

Száguldás

Gulyás Antal elképesztő képei a Hungaroringről:     Fotók: Gulyás Antal Nézd meg a legújabb bejegyzéseinket...

Egy igazi dokumentarista esküvőfotós: Jeff Ascough...

Jeff Ascough nem csak Nagy-Britannia egyik kedvenc esküvőfotósa, de nemzetközileg is elismert szakember. A világ tíz legjobb esküvőfotósa között tartják számon. Ma az ő munkásságát szeretnénk bemutatni nektek: . Ascough 1967-ben született Angliában, eredetileg kriminálpszichológusnak készült. 1980-ban éjjel-nappal állást keresett és épp vissza akart menni az egyetemre, azonban a szülei felkérték, hogy szálljon be a családi portré és esküvőfotós üzletbe.  Jeff elmondása szerint nem különösebben érdekelte a fotózás, inkább zenész vagy pszichológus pálya iránt érdeklődött. A fotózást nem tanulta, egy-két kisebb kurzuson vett részt, itt ismerkedett meg a dokumentarista fotózással, ami nagy hatással volt későbbi munkáira. A Washington Post „a rendelkezésre álló fényekkel való fotózás mesterének” nevezte. Nem is oktalanul, ugyanis Ascough saját stílusát is dokumentarista, felfedező és szerényként írja le. Valóban, a képei mentesek mindennemű mesterkéltségtől és műviségtől.   Ascough már több mint 20 éve dolgozik esküvőfotósként, évente 40 esküvőt vállal el. Több hírességnek is fotózott már, egyik kedvenc kliense a Radiohead gitárosa Ed O’Brien volt. Állítása szerint a legnehezebb ebben a szakmában, hogy mindig újat alkosson. Nem csak a kliensek számára, de saját magának, amivel továbbra is inspirálhatja saját magát.   Jeff legnagyobb példaképe Henri Cartier-Bresson, pont példaképe miatt döntött úgy, hogy az általában használt Canon mellé vásárol egy Leica-t is. Hiszen akármennyit is változtat utólag egy képén, azt a hangulatot nem tudja megadni a képeinek, mint amit egy Leicával. De lássuk is Jeff elképesztő képeit: Érdekel az esküvőfotózás? Akkor gyere el a következő Ingyenes Fotóelőadásra! Értesülj a legújabb cikkeinkről első kézből:...

Gravitáció okt02

Gravitáció

Nem is olyan régen kapott Oscar-díjat a Gravity (Gravitáció) című film melyben George Clooney és Sandra Bullock játszotta a főszerepet. Úgy látszik ez a film a híres űrkutatóközpontot a NASA-t is megihlette, mert ugyanazzal a címmel ők is készítettek egy érdekes sorozatot amiben tökéletesen látszik milyen aprók is vagyunk mi, emberek, az univerzumban. De nézzük a képeket: Forrás: Nasa  ...

Nagy portréfotó pályázat: A pályázatok...

Itt láthatjátok a Nagy Portréfotó Pályázatunkra beküldött alkotásokat: Tóbi László Mónáth Éva Stáry Lóránt: Egy úr a tömegből Deutsch Richárd Hegyi István Nagy Zsuzsanna Ambrus Norbert Szulágyi Réka Tóth Hilária Gitta Foor Gábor Veres Izabella Dani Szabolcs Sauer Patrik Török Anna Nagy S. Attila Serényi Judit: Mezősi Ágnes Gulyás Antal Wilhelm Laura Jó Árpád Pillér Zsuzsanna Puyau Daniel Fehér Barbara Vágvölgyi Nikolett Pintér Nikoletta Bosnyák László Csibi Noémi Kovács Krisztina: Flóra Pór Anna Ruba Zsanett Tumbász Kata Ferenczy Anett Kitty Éry Csilla Tóth Balázs Jóföldi Krisztián Nagy Evelin Tóth László B Tóth Eszter Vanda Engi Pálma Csorba-Simon Dalma Cserna Alexandra Radics Tamás Tóth András Nagy Szilvia Abaházi Laura Csiha Yvette Palotai Márta Négyes Diána Puyau Jean-Michel Gősi Balázs Risa Anita Mészáros Szilvia Petrovszki Petra Szepesvári Csaba Molnár Attila Kafka Zsolt Kissné Széplaki Nikoletta Oncsó Ferenc Molnár-Horváth Mária Bodnár István Varga Szilvia Piti Brenda Amanda Bakos Zoltán Kemény Péter Riba Márió Rinyu Róbert Fekete Zoltán: Lullaby Kökény B. Ildikó Csendes Edit Kaszab Tibor Nagy Mariann Nagy-Györke Balázs   Orczy Rafael Sziszik Dániel Orcsik Zalán Kutasi Kovács Zoltán Gálos Lilla Nádasdi Péter Magdics Gabriella Gieszer Richard Gera László dr. Tóthné Kapitány Krisztina Szilágyi Tamás Herczegh Viktória Pinczés Alexandra Csigó Gergely: Hauszner Sándor fotóművész Dotzi József Gyulai Zoltán Becsei Brigitta Pógyor Edina Bencsik Marianna Paller Orsolya Kaposi Nóra Nagy Tibor Cserta Lilla Sári Tibor Botos Erik Ferencz Zoltán Kis Klaudia Farkas Virág Móczár Attila Takács Noémi Zsidai Zsuzsi Zelenák Csaba Andrási Vivien Decsi István Hajnal Stefánia Csabai Bernát Deme Milán Shoeifanatic Mészáros Annamária Németh Gábor Endrész Erika Tánczos Bea Molnár Szabolcs Gyenes Viktor Merész Márton Németh Jenő Horváth Mónika Borbély Zsolt Makai Sándor Bakki Zsolt Szili László Szűcs Judit Kovács Réka Borbála Csinády Virág Fojt Dániel Révész Géza Horváth Tünde Császár Ancsi Porkoláb Dóra Júlia Barna Ilona...

Egy igazi szürrealista – Leszek Bujnowski okt01

Egy igazi szürrealista – Leszek Bujnowski...

Egy különleges, szürrealista világokat megalkotó fotográfust Leszek Bujnowski-t szeretnénk ma nektek bemutatni. Az 1977-ben született lengyel fotós, így nyilatkozik művészetéről: “A legnagyobb szenvedélyem a fotózás. Mindig is lenyűgözött az interferencia lehetősége a világon és ennek megalkotása. A fotózás számomra egy részről hatalmas szenvedély, ugyanakkor egy kaland is a titokzatos világokba.” Elképesztő képeket alkot és valóban érezzük minden fotóján azt a bizonyos misztikus világot. Mit szólsz a képekhez? Oszd meg velünk véleményed! Képek: Leszek Bujnowski...

Csodaszép képek, egy égető problémáról… Sze26

Csodaszép képek, egy égető problémáról…...

Sok fotós meg akarja örökíteni a szép pillanatokat, de Barry Underwood úgy döntött, hogy maga akarja létrehozni a pillanatot is amit megörökítene. Kombinálja a fotográfiát, festészetet, előadást és mozit a tájakról készült képein, amiken egyfajta “lelkeket” jelenít meg, mintha azok a szabadulásukra várnának.  Az egyedülálló folyamat érdekes kérdéseket vet fel: fényszennyezéstől a színházakig, elmosva a vonalat természetes és mesterséges között. Underwood fotói hasonlítanak a földönkívüli megfigyelésekhez és hallucinációkhoz. Mégis, sőt, minden képe egy megrendezett előadás, összehangolt és archivált Underwood által. “Minden egy rajzzal kezdődik.” – magyarázza a fotós – “Néha van egy ötletem, egy rajzom. Amihez van egy olyan táj, ami beleillik a történetbe. Máskor, ha teljesen új helyen járok. Egy-két hétig, csak járkálok és felfedezem magamnak a tájat.  Utána nézek a történelmének, és előkészítem a területet fotózáshoz.” Minden új helyen, Underwood sok időt tölt el, próbaképeket készít. Bejárja a területet amíg ihletet nem kap. Majd egy vázlat alapján, elkezdi a műszerek telepítését. A berendezések amiket használ, leginkább egy színházi platformra hasonlítanak: lebegő klaszterek, több száz izzó, LED botok stb. Ezután fotózni kezd, egy kép elkészítése 15 perctől egészen 6 órát is igénybe vehet. “Függ az időjárástól, a fényviszonyoktól és attól milyen végeredményt szeretnék elérni.” -magyarázza Underwood. Környezettudatosság még sosem volt ilyen hallucinogén.  Ragyogó kék gömbök, fortyogó vörös vízesések egy természetfeletti hatást kölcsönöznek az egyébként is misztikus tájnak. Mindeközben finoman utalnak a technológia következményeire és a környezetszennyezésre. De erkölcsi számonkérés helyett, egy természetfeletti mesét kapunk ami finoman elvonja a figyelmünket az üzenetről. Underwood szereti a művészetét a sci-fihez hasonlítani. “Ebben a műfajban a természet és civilizáció nem válik külön, ahogy az ember és a technológia sem. Alapvetően ehhez a bolygóhoz vagyunk kötve. Azt hiszem a festmény: Medúza Tutaja, a metafora erre a kapcsolatra. A technológia, a tutaj és a vitorla. Bár ezeket az eszközöket...

Az utolsó ruhadarab Sze23

Az utolsó ruhadarab

Egy szürreális kissé túlvilági hangulatú fotósorozatot hoztunk el nektek aminek a címe: “Das letzte Gewand”, a fotókat Carsten Witte német fotográfus készítette. Bár a név “utolsó ruhadarabot” jelent mégis kicsit egyházi ihletésű szürreális képeket kapunk...

Drámai fotók a Skye szigeti Old Man Storr szikláiról Sze22

Drámai fotók a Skye szigeti Old Man Storr szikláiról...

Megvan az oka annak, hogy ez a legtöbbet fotózott vidék a világon. Az Old Man Storr egy látványos sziklacsúcs a Skye szigeten, Skóciában, amit lenyűgöző kilátás övez. Képzelj el sziklás dombokat, gyönyörű zöld füves lejtők mellett, és ezeken túl vizet. A túra a sziklacsúcs lábáig mindössze 1 mérföld, ami viszonylag könnyű séta  és különösen lenyűgöző élmény. Hogyan alakultak ki a sziklás csúcsok? A bazalt láva súlya az üledékes kőzeteken földcsuszamlásokat okozott a jura korban. A dombok miatt vízszintesen folyt a láva és egymásra épülve csúcsokat alakított ki. Milyen érzés ott állni? “A Skye sziget tele van varázslatos helyekkel, és ez a hely a legcsodálatosabb számomra”- kezdi Darby Sawchuk fotós-„A csúcsok sokkal hatalmasabbak annál, mint amit az alacsony felbontású képek mutatnák.” Ezek az óriások között sétálva olyan, mint ha egy tündérmesébe csöppentünk volna, vagy épp egy sci-fi filmbe -nemrég forgatták itt a Prometeus c. film egyik nyitójelenetét. Nem semmi egy hely. Mit szólsz a képekhez? Forrás:...

Nagy portréfotó pályázat...

A Fotoeloadasok.hu újabb pályázatot hirdet kezdő és haladó fotográfusok számára: A pályázatokat PORTRÉFOTÓZÁS témakörben várjuk! Küldd el a képedet az: info@fotosworkshop.hu címre a neveddel és elérhetőségeddel együtt! A zsűri segítségével kiválasztott képek győztesei a következő díjakban részesülnek: – bemutatkozási lehetőség a Fotoeloadasok.hu és a www.facebook.com/fotoeloadasok oldalon – és egy fő részére közös vacsora Szipál Martin Kölcsey-díjas fényképésszel A pályázatra szeptember 25-től lehet a képeket beküldeni. A képeket  október 1-től kezdjük el feltölteni, és majd itt láthatjátok őket: www.facebook.com/Fotoelodasok A képeket január 1-ig tudjuk fogadni! Eredményhirdetés: 2015. január 22-én a Magyar Kultúra Napján A közönség-díjat a legtöbb lájkot elnyert kép kapja meg, aminek az alkotója bemutatkozási lehetőségben részesül a www.Fotoeloadasok.hu oldalon! Mielőtt pályáznál, kérlek, figyelmesen olvasd el a szabályzatot! Minden pályázó csak 1 képpel pályázhat A képek beküldésének határidejét mi határozzuk meg! A pályázó továbbá kijelenti, hogy kizárólagos szerzője a képnek és a szerzői jogokkal is ő rendelkezik a beküldött alkotás felett (amennyiben a beküldött fotó mégis megsérti valakinek a jogait, akkor az ebből fakadó felelősséget teljes egészében a pályázó vállalja magára és ezt a pályázati anyag beküldésével elfogadta). A mi és más fotós oktatásokon készült képeket, nem fogadjuk el! Az ilyen módon készült képeket kizárjuk! (előbb utóbb úgy is kiderül) A beküldött kép mérete ne haladja meg az 1 MB-ot. Kizárólag a facebookon és a weboldalunkon jelenítjük meg a beküldött képeket, a szerző megjelölésével. Fenntartjuk a jogot, hogy menet közben változtassunk a pályázati feltételeken (láthattad, hogy a legutóbbi pályázatban is kettő helyet végül több nyertest hirdettünk ki)  Jelentkezés és bővebb információ: info@fotosworkshop.hu email...

2014 legjobb esküvőfotói...

Évről-évre újabb trendek jelennek meg az esküvőfotózásban, láthattatok már az oldalon futótűz előtt készült képeket, de különleges izlandi esküvőről is beszámoltunk Nektek. A JuneBug Weddings esküvői portál összegyűjtötte a 2014-es év legjobb külső helyszínen készült esküvői fotóit. Mit gondolsz a képekről? Neked melyik tetszik a legjobban?         Ha érdekel az esküvőfotózás gyere el a következő Ingyenes Fotóelőadásra 2014. október 22-én! Ha tetszett a cikk, oszd meg velünk is a véleményed:...

Hogyan fotózz ételt drága fényképezőgép nélkül? Sze15

Hogyan fotózz ételt drága fényképezőgép nélkül?...

  BCalahan az Instructables egyik bloggere, most megosztja veletek a titkait, hogyan érdemes ételt fotózni házilag, egyszerűen. Mindenféle drága kiegészítő nélkül: Egy jól menő blog társszerkesztőjeként nem meglepő, hogy minőségi képeket kell készítenem a bejegyzéseimhez.  A barátaim gyakran megkérdezik, amikor posztolok, hogy milyen kamerát használok.  “Biztosan méregdrága tükörreflexes gépet használsz, igaz?” Nos, egyáltalán nem. Tulajdonképp egy egyszerű kamerát használok évek óta!  Néha az Iphone kameráját használom, de ezek a tippek így is érvényesek.  Egy drága gép még nem garancia mindenre, ezért jó, ha van pár trükk a tarsolyodban, amiket szívesen meg is osztok veletek, jó pár próbálkozás és hiba után: 1. Lépés: Légy felkészült! Még mielőtt elkészítenéd a fogást, tervezd meg mindennek a pontos helyét. Ebbe beletartoznak a tálaló eszközök, a kiegészítők, a világítás és a kamera állvány is. A legkevésbé sem akarsz kapkodni fotózás közben! Ne feledd, miután elkészültél az étellel vagy a fotózással, éhes leszel, mint a farkas, ezért készíts a közelbe egy kis nasit. Így nem akarod majd felfalni a fotó tárgyát. 2. Lépés: Ne használd a vakut! Minden egyes fotós és ételstylist kihangsúlyozza, hogy a világítás sokkal fontosabb, mint maga az étel, és milyen igazuk van! Próbáld meg nem használni a kamerád vakuját (kivéve, ha a hátteret szeretnéd deríteni úgy, hogy máshová tereled a vakut). Éles és egyenetlen fényt ad, ha önmagában használják.  Mindig a természetes fény a legjobb választás, szóval dolgozz az ablak mellett, vagy kint. A legjobb időpont erre a késő délelőttől kora délutánig, és ha a fotózás istene is egyetért, felhős, de világos nap biztosítja a legjobb fényviszonyokat. Ha esti órákban kell elkészítened a fotókat, az étel-blogerek által közkedvelt Lowel EGO lightbox-szal puha, természetes fényt tudsz létrehozni. Voltam olyan szerencsés, hogy kaptam egyet ajándékba, de ha ezt nem tudod megengedni magadnak, találsz több online tanácsot arról, hogyan...

09.11 – A tragédia, ami sokkolta az egész világot Sze11

09.11 – A tragédia, ami sokkolta az egész világot...

2001. Szeptember 11. – egy olyan nap volt az emberiség történelmében, amiről sosem gondoltuk volna, hogy megtörténhet.   2001. szeptember 11-én terrortámadás érte az Amerikai Egyesült Államokat.  A terrorista csoport (Al-Qaida) összehangolt öngyilkos merényletet tervezett.  Repülőgépeket térítettek el, amiket kifejezetten Amerika fontos épületeibe vezettek: a Pentagonba és a New York-i Világkereskedelmi Központba (World Trade Center). A világkereskedelmi központ ikertornyaiba egyszerre két gép csapódott bele, a gépen utazók és az emeleten dolgozó civilek mind az életüket vesztették. A hatalmas tornyok 2 órán belül teljesen összedőltek.  A terroristákkal együtt szeptember 11-én összesen 2995 ember vesztette életét.   A tragédia mai évfordulójára összegyűjtöttük Nektek a leghíresebb magazin címlapokat erről a napról: A People magazin szeptember 24-i száma több mint 4.1 millió példányban kelt el, ezzel a magazin történetének legtöbb eladott kiadásává vált. Time magazin ESPN   New Yorker magazin – a bal oldali képen látszik az eredeti címlap, ami teljesen feketének tűnik, közelről megnézve látszanak az ikertornyok sziluettjei. A jobb oldali már egy felvilágosított változat. Esquire NewsWeek Egy válogatás a 10. évforduló címlapjaiból: The New Yorker Time The Village Voice Tetszett a cikk? Oszd meg velünk is a véleményed:...

Fábián Évi: Nők Magyarországon 2. könyvbemutató...

  Tegnap bemutatták Fábián Évi: Nők Magyarországon 2. című könyvét! 88 magyar nő feketén-fehéren egy kötetben Gryllus Dorka, Hoyer Mária, Szvetelszky Zsuzsa, Winkler Nóra, Jakabos Zsuzsa, Miklósa Erika… Csupán néhány név a 88, saját területén rendkívüli teljesítményt nyújtó, példaértékű magyar nő közül, akiket Fábián Évi egy kötetbe rendezve mutat be saját objektívén keresztül a szeptember 8-án megjelent Nők Magyarországon 2. című portrékönyvében. A „Nők Magyarországon” című könyv első kötete után a szerző újabb portréalbummal jelentkezik, hogy felhívja a figyelmet a hazánkban élő és munkálkodó, fantasztikus eredményeket elért nőkre. „Elzának, a hatéves kislányának ajánlja a szerző a könyvet, de ahogy megnézegettem, én az összes magyar tini lánynak a kezébe adnám, akik még nem tudják, mit válasszanak hivatásukként” – vette át a szót a könyvbemutatón a kötet egyik szereplője, Al Ghaoui Hesna. „Fontos, hogy a fiatal lányokban fel se merüljön az a gondolat, hogy ez vagy az nem női szakma, bizonyos dolgokért ne lenne érdemes küzdeni, hanem a lehetőségek sokasága közül tudjanak választani, ne ismerjenek lehetetlent. Amerikában bizonyára csodálkoznának azon, miért van szükség csak nőket bemutató könyvre, ők ebben egy kicsit előbbre járnak. Számos arab országban helyt tudtam állni, és fel sem merült a nemiség kérdése a munkámmal kapcsolatban. Inkább itthon kérdés ez még mindig. Szerintem nincs női és férfi szakma, sokkal inkább, hogy fontos, hogy ki végzi jól, vagy rosszul a munkáját.” „Az évek során az ember, főleg egy közszereplő sok-sok negatív élményt gyűjt be a fotózásokról. A legrosszabb, amikor sokáig tart egy fotózás” – kezdte Winkler Nóra. „Fábián Évi úgy imitál diskurzust, hogy közben laza, oldott környezetet teremt és villámgyorsan dolgozik, figyelve a portré alanyának minden rezdülését. Rengeteget dolgozom képekkel, mindig elemzem, rendszerezem a látottakat. Most, hogy kézben tarthatom ezt a remek válogatást, lesz módom elmerülni ebben a sok-sok életrajzban. A szerző ugyanis úgy...

Különleges perspektívák, New York…. – Emin Kuliyev esküvőfotói...

Emin Kuliyev New York-i esküvő-fotográfus, aki különleges beállításaival vívta ki magának a népszerűséget. Ma az ő munkásságát szeretnénk bemutatni Nektek: Emin Kuliyev Azerbajdzsánból származik, Bakuban és Moszkvában is dolgozott grafikusként és értékesítőként, egészen a 2000-es évekig amikor New Yorkba költözött. Azért döntött az esküvőfotózás mellett, mert vállalkozóként, nincs főnöke.  Ezen kívül több mint 15 éve használja a Photoshopot és 9 évig dolgozott értékesítőként, ami szerinte megkönnyíti a kommunikációt a párokkal, a photoshop és a grafikai tudás pedig remekül használható a színek elképzelésénél / korrigálásánál. Az esküvőfotózáson belül is van kedvenc „része” ami pedig nem más, mint a készülődés, ugyanis itt van a legtöbb nem várt érzelem. Kuliyev szerint az esküvőfotós szakma nagy problémája a sok „klisé” kép, minden fotós másolja a másikat, éppen ezért a párok sokszor hamar feladják, és nem keresnek igazán minőségi szakembert. Szerinte itt is a főprobléma az, hogy ezek a fotósok az üzlet miatt fotóznak esküvőt, nem pedig művészeti megfontolásból. Évente csak 10 esküvőt vállal, ezért a kiválasztott párokkal egyfajta „különleges” kötődés alakul ki közöttük, általában olyan pároknak dolgozik, akikkel közös a „víziójuk” a nagy napról és a születendő képekről.   Ha éppen nem esküvőket fotóz, akkor workshopokat tart. Ez az egyik fő inspiráció forrása, a tanítványai folyamatosan inspirálják és valami új megalkotására ösztönzik. 2 éve tart világszerte workshopokat, mások tanítása közben mindig tanul valami újat és erre nagyon büszke. Ha éppen nem dolgozik, akkor minden idejét 3 gyermekével és családjával tölt. Az biztos, hogy Emin Kuliyev számára nagyon fontos az egyediség, de erről győződjetek meg Ti is: Érdekel az esküvőfotózás? Akkor gyere el a következő Ingyenes Fotóelőadásra! Értesülj a legújabb cikkeinkről: ITT!...

Mikrosat: mini és használt vakuk! Sze07

Mikrosat: mini és használt vakuk!...

A Mikrosat új különlegességgel rukkolt elő, alap bemutatódarab Mini Vaku alapreflektorral 70.000 Ft! Ezenkívül vannak használt, és felújított Walimex vakuk, ezeket itt találhatjátok és rendelhetitek meg:...

“Az emberek fotósa vagyok, mert az ember az, ami érdekel.” – Francesco Scavullo Sze06

“Az emberek fotósa vagyok, mert az ember az, ami érdekel.” – Francesco Scavullo...

Scavullo a 20. század egyik meghatározó sztár- és divatfotográfusa volt, ma az ő munkásságát szeretnénk bemutatni Nektek: Francesco Scavullo amerikai fotográfus Staten Island-en született New Yorkban 1921-ben. Édesapja kamerájával kezdett fotózni egész fiatalon és saját nővérét használta modellnek.  1945-ben miután elvégezte a középiskolát egy fotóstúdiónál helyezkedett el, ami kifejezetten divatkatalógusok készítésével foglalkozott, innen került a Vogue magazinhoz. Itt Horst P Horst fotográfus asszisztenseként dolgozott 3 évig, az itt töltött évek alatt rengeteg szakmai fogást sajátított el. 1948-ban egy címlapot készített a Seventeen magazin számára, amiért le is szerződtették a magazinhoz. Nem sokkal ezután megnyitotta saját stúdióját Manhattanben.   Scavullo nevéhez számtalan különleges alkotás fűződik, többek között 1969-ben egy évvel az énekesnő tragikus halála előtt, megfestette Janis Joplint cigarettával a szájában.  Szintén az ő nevéhez tartozik az ifjú Brooke Shieldsről készült polgárpukkasztó, sokak szerint szexuálisan túlfűtött divatanyag a Burt Reynoldsról készült akt sorozata szintén nagy port kavart. Ő volt az a fotográfus, aki összebarátkozott a később világhírű modellel Gia Carangival, amikor a divatvilág nagy része elfordult az AIDS-es modelltől, Scavullo továbbra is együtt dolgozott vele, egészen a modell haláláig. Scavullo munkáiból 6 könyv is megjelent, a művész 2004-ben hunyt el. Íme, egy válogatás a képeiből a teljesség igénye nélkül: Ha érdekel a portréfotózás és Te is szeretnél különleges portrékat alkotni, akkor ITT a helyed! Tetszettek a képek? Oszd meg velünk is a véleményed:...

Néhány tipp cicák fotózásához Sze04

Néhány tipp cicák fotózásához...

A macskák az internet egyik nagy sztárjai, nincs olyan nap, hogy az ember ne futna bele egy aranyos vagy vicces cicákat ábrázoló képbe vagy videóba és a híres macska sztárokról nem is beszélve, akik saját rajongó tábort tudhatnak magukénak mint Maru vagy Grumpy Cat. Zoran Milutinovic szerbiai fotós aki kifejezetten a házi kedvencek megörökítésével foglalkozik. A fotós maga is nagy rajongója a macskáknak, így arra szakosodott, hogy a cicákat természetes környezetükben fotózza le, megörökítve a mozgásukat, szokásaikat és a kifejezéseiket. A képei magazinokban, üdvözlő lapokon, háttereken és könyvek borítóin is jelentek már meg. Most megoszt veletek pár tippet, ha érdekel titeket a cicák fotózása: Ha szeretnél sikeres fotóssá válni, fontos, hogy folyamatosan képezd magad és fejlődj. Nem baj ha más munkáit megnézed, inspirálódj és tanulj belőlük, de alakítsd ki a saját stílusodat. Ha van saját stílusod és azt fotózol amit szeretnél és ami boldoggá tesz, eredményes leszel. Nekem a macskák a szenvedélyeim. Ne feledd, ha cicákat fényképezel mindig kezeld őket úgy mint a barátokat, így a képeid tele lesznek érzelmekkel.  Légy türelmes, tiszteld az alanyaidat, soha ne kényszeríts egy macskát olyasmire amit nem akar megcsinálni. Néhány tipp a fotózásukhoz: 1. Mindig vidd magaddal a fényképezőgéped. Ez az egyetlen lehetőséged arra, hogy ott legyél megfelelő helyen és időben. Nem akarod elszalasztani a váratlan pillanatokat amikbe a cicák sodorják magukat. Sosem tudhatod mikor fog egy macska valami meghatót vagy éppen nagyon vicceset alkotni. 2. Vond magadra a figyelmüket. Minden macskának más a karaktere és máshogy reagálnak egy adott szituációra.  De egy valami általában közös bennük, ez pedig a kíváncsiságuk. Ezt használd ki, ez egy jó lehetőség arra, hogy rávedd őket kövessenek téged vagy arra menjenek amerre te szeretnéd. Mozgasd előttük az ujjadat vagy zörgess meg leveleket, bármit amivel felkelted a figyelmüket. Ha van a közeledben kavics,...

Meghívó Fábián Évi: Nők Magyarországon 2. című könyvének bemutatójára...

Fábián Évi: Nők Magyarországon 2. 88 magyar nő feketén-fehéren egy kötetben Gryllus Dorka, Hoyer Mária, Szvetelszky Zsuzsa, Winkler Nóra, Jakabos Zsuzsa, Miklósa Erika… Csupán néhány név a 88, saját területén rendkívüli teljesítményt nyújtó, példaértékű magyar nő közül, akiket Fábián Évi egy kötetbe rendezve mutat be saját objektívén keresztül a szeptember 8-án megjelenő Nők Magyarországon 2. című portrékönyvében. „Rengeteg albumot nézegettem korábban és feltűnt, hogy a nők alulreprezentáltak, kivéve, ha a szépség a téma. Szerettem volna egy olyan könyvet, amelyben a nők előtt tisztelgünk, legyenek ők tudósok, sportolók, színeszek, mozgalmárok, bármik, lényeg, hogy a saját területükön hiteles, értéket teremtő személyek” – mondta Fábián Évi, fotográfus. „Egy kiállításom alkalmával a megnyitóbeszédben a következő hangzott el: Csukják be a szemüket. Képzeljék el, ahogy a régi középiskolájukban felmennek a lépcsőn, belépnek a tanterembe, leteszik a táskájukat, beülnek a padba, majd felnéznek a tanárra, a táblára, végignéznek a kifüggesztett képeken, hazánk nagy íróin. Kiket látnak? Petőfi Sándor, Arany János, József Attila, Ady Endre… Női arcképet nem látunk. Pedig lányoknak és fiúknak egyaránt szükségük van női példaképekre.” A „Nők Magyarországon” című könyv első kötete után a szerző újabb portréalbummal jelentkezik, hogy felhívja a figyelmet a hazánkban élő és munkálkodó, fantasztikus eredményeket elért nőkre. „Elzának, a hatéves kislányomnak ajánlom a „Nők Magyarországon 2.” kötetet, és természetesen az összes magyar tini lánynak, akik még nem tudják, mit válasszanak hivatásukként, azért, hogy, ha majd döntést kell hozniuk, fel se merüljön bennük az a gondolat, hogy ez vagy az nem női szakma, bizonyos dolgokért ne lenne érdemes küzdeni, hanem a lehetőségek sokasága közül tudjanak választani maguknak, ne ismerjenek lehetetlent. Az albumba fotózott nők példaképként jelenhetnek meg előttük.” A 88 magyar, 19-90 év közötti nőt felvonultató kötet két év munkájának eredménye. A fotográfus-szerző a fényképek elkészítésénél nem alkalmazott stylistot, sminkest, fodrászt, mert az adott személyt...

Lisszaboni történet aug30

Lisszaboni történet...

Sándor László különleges fotós történetét nézhetitek meg: Lisszaboni történet A kilencvenes évek közepén találkoztam Lisszabonnal először Wim Wenders Lisszaboni Történet c. filmjében. Szinte azonnal beleszerettem a filmbe és a filmben szereplő Madredeus zenekar zenéjébe. A Film szépen beleillik Wenders helyszínek ihlette sorozatába: Párizs-Texas, Lisszaboni történet, Berlin felett az ég, Halál Palermóban. Egy hangmérnök történetét meséli el a film, aki meglátogatja az alkotói válságba jutott rendezőbarátját. Szóval Lisszabon 1995-óta ott van valahol mélyen bennem, egy elképzelt város és most jött el az ideje, hogy a képzeletet összevessem a valósággal, hogy megtudjam mit látott akkor Wim Wenders ebben a városban; miért érezte úgy, hogy ez az a város, ahol szereplői, egy bolyongó hangmérnök és egy válságba jutott rendező újra megtalálhatja önmagát. Nehéz pár mondatban bármit is mondani Lisszabonról, és tudtam hogy ez lesz, ezért vittem magammal fényképezőgépet…    ...

2013 legjobb esküvőfotói...

Az esküvők szezonjának a közepén vagyunk, rengeteg remek kép készül minden évben és minden esküvő más és más. A JuneBug Weddings esküvői portál összegyűjtötte a 2013-as év kedvenc esküvői fotóit. Mit gondolsz a képekről? Neked melyik tetszik a legjobban? Mit gondolsz a képekről? Van kedvenced? Oszd meg velünk...

Reklámfotó workshop: tárgy- és ékszerfotózás alapjai aug28

Reklámfotó workshop: tárgy- és ékszerfotózás alapjai...

Reklámfotó workshop: tárgy és ékszerfotózás Új képzéssel jelentkezünk fotográfusok, bloggerek és azok számára, akik szeretnék értékesíteni saját termékeiket. Elsősorban azok jelentkezését várjuk, akik reklámügynökségeknek, nagyobb cégeknek kívánnak dolgozni és ki akarnak lépni az átlag fényképészek és a pár ezer forintos fotós óradíjak árnyékából. A workshopon tanultak ugyan nem fognak egycsapásra profi- és jól kereső fotóssá tenni, de a technikai alapokat, a szakmai finomságokat és a gyakorlati tapasztalatokat mind megosztjuk veled, megadva ezzel a kezdőlökést a továbblépésre. A többi pedig már rajtad áll.   A reklám- és termékfotózás még mindig az egyik legigényesebb, legnagyobb szakmai tudást igénylő ág. Komoly szakmai felkészültséget, technikai beruházásokat és rengeteg gyakorlást igényel. Nem árt ha tisztában vagy az alapvető retusálási technikákkal is (legyen az Photoshop vagy Lightroom) és mind emellett még a marketinghez is értesz. Gondolnád, hogy mennyi minden múlik egy jól beállított fotón és egy jól fizető ügyfél megszerzésén? Mi most a szakmai alapokra, és a technikai finomságokra tanítunk meg, egy csipet elmélet és sok-sok fotózás formájában! Oktatónk pedig nem más lesz, mint a német precizitásáról és a profi fotóműterméről ismert Benkő Sándor. Több mint 20 éves szakmai tapasztalattal a háta mögött olyan nagy cégeknek dolgozik és dolgozott mint az Audi vagy a Mom Park (a teljesség igénye nélkül). Hosszú éveken keresztül a hazai piacnak és reklámügynökségeknek gyártotta a tárgyfotókat, ékszerfotókat, de az elmúlt 5 évben a német piaci is felfedezte magának és lassan több megrendelése érkezik kintről. Benkő Sándor munkáit és a vele készült interjút itt tudod elolvasni! Kattints ide!  Mit fogsz megtanulni érdekes, gyakorlati formában: – a tárgyfotózáshoz szükséges alapvető fényhasználatot, – a különböző világítási módokat, eszközöket, – a csillogó és tükrösödő felületek profi beállítását, – és magazin minőségű reklámfotók előállítását. Max csoportlétszám: 8 fő (3-4 fős csoportban dolgozunk) Helyszín : az Artfotó Stúdió, ahol a professzionális fotóműteremben és technikai eszközökkel dolgozhatsz! (Artfotó Stúdió –http://www.artfoto.hu). Itt nem...

Ételfotó workshopon jártunk!...

A hétvégén ismét ételfotó workshopon jártunk! Ez az a műfaj, ahol nincs két egyforma workshop, így a mostani is különleges volt. A gyönyörű fények és a csodálatos ízek kerültek a központba! Oktatónk Basa Veronika volt, aki rengeteg különleges finomsággal és hozzáillő kellékekkel készült, így mindenki kipróbálhatta a saját kreativitását, sőt ez alkalommal belekóstolhattunk a lifestyle jellegű fotózásba is! Egy könnyed baracktállal kezdtünk, de terítékre került egy ínycsiklandó leves és tésztafogás is….és természetesen egy mennyei piskótával zártuk a napot! Köszönöm az összes résztvevőnek és Verának is a napot! Köszönet a képekért: Turi Anikó, Lina Photography, Bosnyák László Szereted a természetes fényeket és érdekel az ételfotózás? Akkor itt a...

Kék Izland aug25

Kék Izland

Andy Lee fotográfus különleges utazásra invitálja a nézőket a “Blue Iceland” című (Kék Izland) sorozatában: Még több különleges cikkért látogass:...

Esküvőfotó workshop Schram Andrással! aug24

Esküvőfotó workshop Schram Andrással!...

2009-ben volt az első esküvői fotós tanfolyam Magyarországon, amit Schram András tartott.  Az elmúlt évek alatt több mint 300 ember vett már részt ezeken a fotós tanfolyamokon, sokan 3-4szer is visszatértek. Komoly nevek nőtték ki magukat a workshop által az utóbbi 5-évben. Schram András a Kanadában élő díjnyertes portré és esküvőfotós, akit Európa egyik legjobb esküvő fotósaként tartanak számon! Világszerte több helyen tart workshopokat, ahol megpróbálja átadni azt a fajta érzékeny és különleges látásmódot, ami ezeket a csodálatos és letisztult képeket eredményezi. Őszi workshop dátumok: Alap workshop : október 24, 25, 26. Haladó workshop: október 30. , 31. Az alap workshop a gyönyörű Tokajon kerül megrendezésre a haladó pedig Budapesten.  További részletek a helyszínekről: HAMAROSAN! JELENTKEZNI közvetlenül Schram Andrásnál lehet: a info@andrasschram.com címen! Bővebb infók a részvételi díjjal kapcsolatban:  info@andrasschram.com   KEZDŐ esküvőfotó workshopon megtanulod: az egyéni portré készítést az eljegyzési képek készítését az esküvői fotók készítését az utómunkába is betekintést kaptok a 3. napon egyéni feladatot is kaptok, amit az oktató ki is értékel   HALADÓ esküvőfotó workshopon megtanulod: a workshop első napján beltéren fotóztok nehezebb fényekkel a 2. napon kültéren gyakoroljátok a fotózást ahol már egyéni feladatokat is meg kell oldanotok (10 képet készíteni 1 perc alatt, kreatív sorozat készítése, 5 perc 1 lencsével (ez szabadon választott) illetve újabb 5 perc ahol kreatív beállításokat kell készíteni a párról illetve portrékat az oktató által választott lencsével csoport fotózás emberek mozgatása itt már nincs utómunka, mert mindent prezentálható módon kell megfotózni! nap végén képértékelés az oktatóval Ha meg nem voltál tanfolyamon akkor a 3 napos kezdő szintet ajánlom, ami ugyan nem teljesen kezdő, de az alapoktól kezdünk, természetes fény használat, kreativitás, ember szobrászat, utó munka. A haladó tanfolyam 2 napos és itt a már kezdő tanfolyam egyéni gyakorlatait kell mindenkinek egy megadott időn belül...

Tisztelgés az anya-lánya kapcsolatok előtt aug22

Tisztelgés az anya-lánya kapcsolatok előtt...

Nina Röder fotográfus egy elképesztő és gyönyörű ötlettel kívánta kifejezni a hódolatát a családi erős női kapcsolatok előtt. Az ötlet egyszerű: három különböző női generáció, ugyanabban a ruhában és “díszletben”. A modellek maga Röder, az édesanyja és a nagymamája a sorozat a “Mutters Schuhe” (Anya cipői) címet kapta és a fotók Röder gyerekkori otthonában készültek. Ahogy a sorozat címe is utal rá, a központban a művész fodrász édesanyja és az ő emlékei állnak. “Az édesanyámról akartam valamit elmondani a fiatalságáról, én is jobban megakartam érteni őt és talán indirekt módon önmagamat is” -mesél a sorozatról a fotós -“Nem csak mint az édesanyám akartam látni, hanem a nőként akinek előttem is volt élete. Reményekkel teli élete,  első szerelmei, ötletei és álmai.” A ruhák is Röder édesanyjáé és a képek egy-egy pillanatot idéznek fel az életéből. Az első kép a bálra való készülését ábrázolja, míg a tükör mellett az első  készülődését akarta feleleveníteni. A sorozat egy nagyon szép ábrázolása a kötődésnek a családban élő nők között, Röder szerette volna ábrázolni, hogy a mai művészetére is mennyire hatással van édesanyja és a nagymamája is és így kíván előttük tisztelegni. Mit gondolsz a képekről? Oszd meg velünk véleményed! Forrás:...

Kortárs Portréfotó Workshop aug20

Kortárs Portréfotó Workshop...

2014. Október 25-én Kortárs Portréfotó Workshop   Vadonatúj fotós képzés! Kilépünk a klasszikus- és az egylámpás portréfotózás világából és megtanítjuk neked a KORTÁRS PORTRÉFOTÓZÁS ALAPJAIT!   Egy új különleges portréfotó workshopal készülünk azoknak, akik: – jobb képet akarnak készíteni egy tablófotónál, – kontrasztosabb fényeket szeretnének az egylámpánál, – karakteresebb megoldásokat keresnek a klasszikusnál, – nemzetközi karriere törnek, – és keresik a saját stílusukat. A kortárs portréfotó workshopunkon nem csak a helyes portréfotózás beállításait, szabályait sajátíthatod el, hanem különleges, extrém megoldásokkal is megismerkedhetsz! Mire is számíthatsz ezen a workshopon: Megtanulod a helyes beállításokat, alapszabályokat és fények használatát. Megtanulod, hogyan találd meg a modelled „jobbik” arcát. Megismerheted mi a különbség a művészi (akár fekete-fehér) és a reklám színtű portrék között. A szabályok megismerését követően kreatívan megoldásokat is tanulsz. Iránymutatást kapsz a modelled kezeléséhez. Segítséget kapsz a saját stílusod rátalálásához, és az elkészült képeidet nagy képernyőn nézheted vissza, az oktató pedig értékeli is azokat.     Oktató: Benkő Sándor reklám- és divat fotográfus, oktató! 20 éves hazai és nemzetközi tapasztalattal rendelkező profi fotós – (Benkő Sándor http://www.sandorbenkoe.com), aki rendszeresen publikál, oktat, és olyan referenciái vannak, mint pl. az Audi vagy a MOM Park Magazin. Benkő Sándor munkáit és a vele készült interjút itt tudod elolvasni! Kattints ide!   Neked szól, ha: – kíváncsi vagy mennyi mindent lehet kihozni egyetlen portréból? – meg akarod tanulni a stúdió világítás legjobb módszereit, – a modellek kezelését, – professzionális stúdióban akarsz tanulni, – egy profi csapattal dolgozni, – kis létszámú fotós oktatáson tanulni és fotózni. Max csoportlétszám: 8 fő (4-4 fős csoportban dolgozunk) Vigyázz már csak 7 hely szabad! Helyszín : az Artfotó Stúdió, ahol a professzionális fotóműteremben és technikai eszközök között dolgozhatsz! Az Artfotó Stúdió, ahol exkluzív környezetben, remekül felszerelt technikai eszközök között tanulhatsz (Artfotó Stúdió – http://www.artfoto.hu). Itt nem csak a finom...

Az amerikai elit esküvőfotósa: Denis Reggie aug19

Az amerikai elit esküvőfotósa: Denis Reggie...

Ma szeretnénk bemutatni nektek egy különleges esküvőfotóst: Denis Reggie az esküvői fotózsurnalizmus egyik úttörője, emellett az amerikai elit kedvenc fotósa.   Denis  Reggie amerikai fotográfus Crowleyban született Louisiana államban. Tinédzser kora óta érdekelte a fotózás, az egyetemi évek alatt az iskola újságjában jelentek meg képei.  Egy sérülés miatt fel kellett adnia sportolói ambícióit így a fotózásra koncentrált. Az esküvőfotózással a volt barátnője esküvőjén került közelebbi kapcsolatba.  Reggie úgy érezte, hogy kell lennie más útnak egy esküvő megörökítésére, mint, az akkoriban divatos „Nézz ide, mosolyogj!” Egy olyan esküvőfotós stílust képzelt el, ami nem mesterkélt, hanem riportszerűen megörökíti a nagy napot. Elmagyarázta a pároknak, hogy a spontánnak tűnő esküvői riportfotók miként fognak összeállni egy teljes történetté a nézők számára. 1980-ban találkozott Ethel Kennedyvel, aki a lánya esküvőjének fotózására kérte fel, Denis pályafutása során összesen 21 Kennedy esküvőt örökített meg. 1996-ban ő készítette az ikonikus fotót John F. Kennedy Juniorról, ahogy kezet csókol gyönyörű feleségének Carolyn Bessette-nek. A Kennedy családon kívül olyan hírességeknek fotózott, mint: Oprah Winfrey, Vera Wang, Arnold Schwarzenegger, Mariah Carey, Paula Abdul, James Taylor és Chris O’Donell. 2011-ben a Wall Street Journal-nak adott interjújában arról beszélt, hogy több mint 1900 esküvőt lefotózott pályafutása során. Ezenkívül különböző oktatóanyagokat készített a többek között a Canonnak is. Reggie jelenleg Atlantában él családjával és majdnem minden hétvégéjét esküvőkön tölti. Érdekel az esküvőfotózás? Akkor gyere el 2014. október 22-én az Ingyenes Fotóelőadásunkra! Még több érdekes cikkért nézz körül:...

Különleges tisztelgés a tánc előtt...

Gőzerővel készülünk a táncfotó workshopunkra melyet Benkő Sándor fog vezetni, ebből az apropóból néztünk körbe a táncosok világában. Sokan gondolják, hogy táncosnak lenni nem jelent mást, mint a végtagjainkat csavargatva törekedni egy tökéletes mozdulatra, pedig a tánc ennél sokkal több. Éppen ezért az Aspen Santa Fe Ballet társulat úgy döntött, hogy egy különleges sorozatban bemutatják mi mindenre képes egy táncos. A fotós Jana Cruder volt aki pigmenteket használt, hogy még drámaibbá tegye a fotókat és még inkább kihangsúlyozza az elképesztő mozdulatokat és ugrásokat. “Azért használtunk pigmenteket mert festeni akartam, ők a mozdulataikkal “festik” meg és ábrázolják az érzelmeiket és gondolataikat én ezeket akartam tovább gondolni a színekkel.” -mondta a fotós.  A táncosokról készült képek mindig tele vannak rengeteg érzelemmel és gyönyörű mozdulatokkal, pózokkal. Ez a sorozat különleges módon állít tiszteletet nekik, a táncosok bebizonyították, hogy a tánc nem csak összehangolt szép mozdulatok sorozata, hanem az érzelmek kifejezésének az egyik legszebb módja. Érdekel a táncfotózás? Akkor itt a helyed!  ...

Natalia, te csodálatos! aug17

Natalia, te csodálatos!...

Natalia Vodianova mára már stílusikon és az egyik legkeresettebb szupermodell. A divatszakmában csak úgy ismerik, mint a modell, aki megszülte első gyermekét és két héttel később tökéletes alakkal már a kifutón sétált. Natalia Gorkij városában született és nevelkedett a Szovjetunióban, édesanyjával és testvéreivel nagy szegénységben élt, az édesapjuk elhagyta őket és az egyik kisebb testvére fogyatékossággal született. Édesanyjával egy gyümölcsös standjuk volt, az emberek folyamatosan bíztatták, hogy ilyen szép arccal álljon be modellnek. 15 évesen beiratkozott egy modellakadémiára, azóta nincs megállás. Olyan cégeknek dolgozott már, mint: Guerlain, Givenchy, Calvin Klein, Yves Saint- Laurent, Louis Vuitton…stb. Natalia idén töltötte be a 32. életévét, 4 gyermek édesanyja. Jelenleg Párizsban él. A következő képeket Mario Testino készítette róla: Tetszettek a képek? Értesülj legújabb cikkeinkről: ITT! Forrás: Vanity...

Az esküvői fotózsurnalizmus hazai úttörője – Varga Csaba...

Varga Csaba az esküvői fotózsurnalizmus kiemelkedő alakja nemcsak Magyarországon, de már számtalan díjjal ismerte el munkásságát a nemzetközi fotós közösség is.   Varga Csaba munkásságát nem lehet úgy jellemezni, mint esküvő fotós, mert számtalan más területen is otthon van, legyen az portré, család, divat, reklám. Jellemző rá ez a megbízások terén is, hiszen az országhatár sem jelentett neki akadályt. Sőt! Csaba az esküvő szezonban többet dolgozik határon kívül pl. napfényes tengerpartokon, luxus szállodákban, Kanári szigeteken stb.. Az Esküvő Magazin munkatársa, ahol állandó rovatot vezet. Brides (amerika), Brides Abroad (angol) de az orosz Wedding magazinban is publikálták már a képeit. Számára az esküvőfotózás önmegvalósítás és életforma. Kiskorában édesapja Smena gépe került a kezébe, hamar megkedvelte a fotózást és szinte minden idejét ezzel töltötte. Az első tükörreflexes gépe egy Zenit volt, amellyel szívesen fotózott emberi érzelmeket és mozdulatokat. Hamar rájött, hogy igazából a portré és az emberábrázolás érdekli, innentől már egyenes út vezetett az esküvőfotózáshoz, így azon szerencsések egyike, akinek a hobbija a hivatása. Csaba számtalan rangos nemzetközi fotószövetség tagja pl. a világ legjobb esküvő fotográfusait számláló ISPWP (International Society of Professional Wedding Photographers). Stílusa a fotózsurnalizmusból kifolyólag letisztult és lényegretörő. Minden esküvőfotózására szívesen emlékszik vissza, ezt egyfajta romantikus beállítottságnak tartja. Felesége (Évi) videósként tart vele az esküvőkre, Csaba és Évi munkáiból csodálatos FUSION születik, ami az álló és mozgóképek elegyítése. Több mint 20 éve dolgozik a szakmában és minden egyes megbízást teljes odaadással fotóz végig, ahogy fogalmaz: „történetet mesélek.” A Szegedi Tudományegyetem Új Generációs Esküvő Fotográfus akkreditált képzésének alapítója és vezető oktatója is! Szeretnéd nyomon követni a munkásságát: ITT megteheted! Gyere el a következő Ingyenes Fotóelőadásra 2014. október 22-én, ahol Varga Csaba az esküvői fotózsurnalizmus témában fog előadni!  ...

Benkő Imre: Sziget aug15

Benkő Imre: Sziget

Benkő Imre magyar fotográfus híres különleges és érzékeny látásmódjáról, továbbá csodálatos fotóesszéiről. Vizuálisan értelmezi a való világot, az ember és környezetének sajátos dokumentatív ábrázolása jellemzi. A Sziget 1992-es indulása óta készít képeket a kultikus fesztiválról és az ottani fiatalokról. 2003-ban Arcok címmel jelent meg könyve a Sziget fesztivál első 10 évének fotóiból. Mit gondolsz a képekről? Oszd meg velünk is a véleményed: ITT!...

Klasszikus Divatfotográfia workshopon jártunk! aug14

Klasszikus Divatfotográfia workshopon jártunk!...

Szipál Márton, aki közel 40 évig élt kint az Egyesült Államokban, az ottani művészvilág meghatározó alakja volt Martin S. Martin néven. Martin nem csak lenyűgöző portréfotóiról vált híressé, hanem tökéletes divatfotóiról. Olyan helyeken fotózott divatanyagokat, mint London, Róma, Kína és Amerika. Martin elképesztő precizitással hangsúlyozta ki csodaszép divatfotóin nem csak a modell, hanem a viselt ruhadarab szépségét is. Szipál Martin május 6-án ünnepelte 90. születésnapját és ebből az alkalomból készült interjút nálunk forgatták le. Aznap nem csak tv felvétel volt, hanem egy divatfotózás is. A profi stáb, a hangulat, a gyönyörű ruhák, a profi modell lendületet adott nekünk is, és látva Martin lelkesedését, életkedvét, azonnal szerveztünk neki egy divatfotós napot. 6 szerencsés fotós csatlakozott hozzánk, hogy egy remek napot töltsenek el velünk! A fotóműteremben Solymár Csilla volt a modellünk.A nap képes beszámolóját itt láthatod!   Íme néhány werkfotó is a napról: Köszönet a képekért: Bosnyák Lászlónak és László-Gulyás Dórának Érdekel a divatfotózás? Érdeklődj legújabb workshopjainkról:...

“Szeretem a szerelmes embereket megörökíteni, mert számukra ez sokkal több lesz, mint egy emlék a jelenből…” – Katona Tamás...

  Sok-sok évvel ezelőtt teljesen véletlenül botlottam Katona Tamás egyik esküvőfotójába, és rögtön elbűvölt a kifinomultsága, a különleges helyszín, ugyanis a kép egy sivatagban készült.  Nem mindennapi kis országunkban, hogy egy fotós nemzetközi szinten mozoghat, de neki sikerült. Ma az ő munkásságát mutatjuk be Neked! Katona Tamás már 6 évesen elhatározta, hogy fotóriporter lesz, ebben egy filmes kamera is a segítségére volt. Hamarosan már ő maga hívta elő a képeit, az analóg technológia iránti szenvedélye a mai napig tart. Talán éppen emiatt, a korán kezdődő szenvedély miatt képei ennyire őszinték és letisztultak. Legtöbb idejét jelenleg az esküvői fotók és az esküvői portrék készítése teszi ki. Fotóin érezni a professzionalizmust, a szakmai odaadást és a művészi látásmódot. Esküvő fotósként már bejárta a fél világot: Dubaitól kezdve, Olaszországon és a Kanári-szigeteken át egészen Amerikáig megannyi országban járt és mesés képeket készített. Mégis az esküvői fotózás nem az egyetlen profilja, több anyaga jelent már meg nagy nevű magazinokban mint pl. Shape, Elle, Cosmopolitan, Hot vagy akár az Fhm-ben. Igen sokoldalú művész, magánszemélyek mellett több cégnek is fotózott már, megrendelői voltak pl.: Rtl Group, Vodafone, Michelin, Hungaroring Zrt., Cango & Rinaldi és a Hello Kitty. Az Egyesült Államokban a 2011-es Dallas Filmfesztivál és Bella Sera rendezvény hivatalos fotósa. 2004-ben felkérték az athéni olimpián a magyar férfi vízi labda csapat fotózására, róluk készített portrésorozata később naptár formájában is megjelent. 2014-től a Szegedi Tudományegyetem Új Generációs Esküvő Fotográfus képzésének oktatója is! copyright: www.katonatamas.hu     Szeretnéd nyomon követni a munkásságát? Itt megteheted! Gyere el 2014. október 22-én a következő Ingyenes Fotóelőadásra ahol Katona Tamás a nemzetközi esküvőfotózás témában fog...

Smells like Teen Spirit – Hasenfratz Ora aug11

Smells like Teen Spirit – Hasenfratz Ora...

Hasenfratz Ora: Smells Like Teen Spirit „Smells Like Teen Spirit” a kamaszkorú lányok metamorfózisára mutat rá, mely folyamat révén kortalan nőként jelennek meg a divatfotókon. Diplomamunkámban 13 és 17 éves kor közötti modelleket fényképeztem, mivel jellemző, hogy a modellek ebben az életkorban, szinte gyerekként kezdik pályájukat.   Mi a fotográfusok felelőssége ebben a folyamatban? Kettős választ fogalmaztam meg magamnak. Alkotóként több lehetőség van a vélemény formálásra – akár a divatfotográfia eszközeivel is – a fiatalkorú modellek alkalmazása és felnőtt nőként való bemutatásának problémájáról, illetve az ehhez hasonló kérdésekről.   Alkalmazott fotográfusként azonban jóval szűkebbek a lehetőségek, így diplomamunkám forrása az a feszültség, amelyet a megrendelői döntések, a hatékony illúzió keltésének szükségszerűsége és a morális határok tartása közötti ellentét okoz.   A kiállított képek formailag magazinfotók sorozata, szerkezetileg pedig három részből épül fel; egy portrésorozatból, egy ’beauty’ sorozatból és egy editorialból. Mindhárom sorozatban ugyanazok a modellek szerepelnek. A portrésorozat civilként mutatja be a modelleket, akiken egyszerre fedezhetőek fel gyermeki és nőies vonások, mely kettősség különösen izgalmas számomra. A ’beauty’ sorozat funkciója a sminkelésen keresztül a divatipar, mint rendszer és a modell viszonyának ábrázolása.     Az editorialban pedig magyar tervezők haute couture ruháiban szerepelnek a modellek – nőként ábrázolva – művészettörténeti utalások használatával átlényegítve őket, azonban nem elrejtve a kamaszkori vonásokat. Konzulensek: Gőbölyös Luca, Kiss Szilárd Stáb: Földi Ádám, Gyuris Naomi, Haszeg Janó, Krasznár Zsolt, Magos Andi, Zsellér Lola Modellek: Art Models, Highlight Models, ICON Model Management Tetszenek a képek? Oszd meg velünk is a véleményed:...