Aktfotó Pályázat: Szakmai-díjak

Lezárult az aktfotó pályázatunk! A szakmai zsűri végül három remek művészből állt össze:

Benkő Sándor fotóművész: Mindennapi fotómunkája mellet, elegendő időt és energiát talál az Artfoto Kft. ügyvezető posztjának ellátására, továbbképzéseket tart felnőtteknek és stylist, grafikai hallgatókat tanít (KREA Művészeti Iskola). Szakcikkeket ír fotómagazinok számára (Fotómozaik Magazin, Fotó Videó Magazin) és ápolja nemzetközi fotószakmai kapcsolatait. Kommerciális munkája mellett, társadalmi környezetére reflektálva, művészi-önkifejező célokra is alkot, kiállít. Személyes projektek keretein belül, tehetséges képzőművész barátoknak szobrairól készít egyedi megoldású és kifejezésű fényképeket. A Hortobágyi Nemzetközi Művésztelep, Szebeni András által meghívott résztvevőjeként, 2007 és 2009 között Hortobágy és Debrecen környezetében alkot fényképeket, aktuális és elhagyott emberi életterekről, mint a magyar és a nemzetközi kulturális örökség időtörténeti része. Tevékeny tagja a Circle-24 nevű Nemzetközileg Alkotó Fotográfusok Szövetségének, a Magyar Divatszövetség elnökségének, a MUOSZ-nak, a Német Képzőművésztanárok Szövetségének. Ambíciója töretlen a hazai reklám- és divatfotográfia szélesebb körű elfogadtatásában és igyekszik a vizuális kultúránk színvonalának növeléséhez hozzájárulni a maga igényes munkaival. A szakmai verseny híve, ezért úgy gondolja:

„Ne panaszkodj, hanem legyél olyan jó, hogy aki, technikailag és tartalmilag naprakész, minőségi és magas reklámértékű munkát igényli, ne tudja megengedni magának, hogy megkerüljön.“

benkoe-sandor-vizes-aktfoto-workshop-3

Pető Tamás festőművész: Művészeti tanulmányait magánúton végezte, mestere Bertalan Tivadar volt. 1995-től számos csoportos kiállításon vett részt és több önálló kiállítást is rendezett. Figuratív képein az emberi psziché látható és láthatatlan rezdüléseit ábrázolja, a hétköznapok világa helyett az emberi lélek mélységeinek ábrázolása foglalkoztatja. Munkáinak jellegzetessége, hogy sajátosan színes világban tárja fel előttünk a magányt, az elidegenedést, az arctalanságot úgy, hogy közben a lehető legegyszerűbb formavilággá redukálja kompozícióit, tudatosan törekedve a kifejezés fontosságára. Az esztétikát hívja segítségül, hogy képei szemlélőjét becsalogassa a mélyebben megfogalmazott gondolati világok irányába.

Önálló kiállítások:  2001 Hedon Galéria 2002 Újpest Galéria 2003 Hotel radisson 2005 Újpest Galéria 2007 Artszem Galéria 2008 Aranytíz 2008 Duna Galéria 2011 Szombathelyi Képtár

Peto Tamás 01_akt

Szipál Martin Kölcsey-díjas fényképész: Már 70 éve dolgozik a fotós szakmában. Közel 40 évig élt kint az Egyesült Államokban, az ottani művészvilág meghatározó alakja volt Martin S. Martin néven. Nem csak a képeiről vált híressé, hanem a fantasztikus partijairól is. Martin portréfotós tudása nagyon megosztja a nagyközönséget, sokan, mint mi is, a nagy mesterünket látjuk benne, mások szerint pedig a klasszikus portréfotózás alapjait tanítja meg. Valóban, Martin még azt a tudást képviseli, amit anno a müncheni művészakadémián tanítottak (pl. itt tanult Barabás Miklós is) híres festőknek. Édesapja udvari- és királyi fényképész volt és abban a korban élt és alkotott, amelyben készült portréfényképek döbbenetes arányokkal és harmóniával rendelkeznek, amelyekért még múzeumba is járunk, hogy megnézhessük őket élőben.

szipal_martin-akt0

Köszönjük az összes pályázónak a részvételt és ezúton gratulálunk a győzteseknek:

Strammer Zsaklin

strammer_zsaklin_aktfoto_palyazat

Szabó Márta

szabo_marta_aktfoto_palyazat_

Bogdán Zoltán

bogdan-zoltan-aktfoto-palyazat

Vincze Szilárd

vincze-szilard-aktfoto-palyazatDr. Nagy Attila

nagy-attila-aktfoto-palyazat

Értesülj a legújabb pályázatainkról, első kézből!

Nézd meg az összes pályázó alkotását: ITT!